Óbudai Gyógyszergyár utcai lakótelep - Kiállás az új parkolási rend bevezetésének halasztásáért és felülvizsgálatáért

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Alpolgármester Urak!
A Gyógyszergyár utcai lakótelepen 2026. január 1-től fizető övezethez kapcsolt parkolási rendszert kívánnak bevezetni, aminek megfelelően két hete elkezdték kialakítani a végleges parkolóhelyeket.
2025. december 1-ig több megkereséssel sem kaptunk hivatalos tájékoztatást a konkrét változásokról, annak számszerű, gyakorlati következményeiről. Ezeket immár megfelelő jogszabályra hivatkozva, közérdekű adatigénylés keretein belül jelenleg is várjuk.
Amiket tapasztalunk: a hetekben létrehozott útburkolati jelek alapján az eddig használt, KRESZ-szerint szabályos parkolóhelyek jelentős számának (jelen következtetéseink szerint kb. 100 darab) megszűnése várható, nem hivatalos információink szerint útügyi szabványi változás miatt.
Mit szeretnénk kérni?
- azonnali korrekt tájékoztatást a konkrét változásokról a közelgő határidő miatt
- az eddig szabályos parkolóhelyek megtartását
- az új parkolási rend és a fizetős zóna bevezetési határidejének halasztását a minden érintett számára elfogadható és hosszútávú megoldások kialakításáig
- a parkolóhelyek kialakításának felülvizsgálatát és infrastruktúra fejlesztést, mely egy esetlegesen új parkolási rendhez történő alkalmazkodás segítését középpontba helyezi
- a forgalmi rend alapos felülvizsgálatát a lakosság és a további érintettek (Krúdys munkatársak, szülők) bevonásával
Indoklás:
-Az eddigi előkészítési munkálatokból kiderült, hogy a jelenlegi kétoldali párhuzamos parkolás az összes utcában megszűnne a Gyógyszergyár utcai lakótelepen. Tudomásunk szerint ennek oka, hogy az úttest szélessége a legújabb (2024) szabvány szerint nem teszi lehetővé az eddigi parkolási gyakorlatotnak megfelelő kialakítást. Ha ez az információ valós, becsléseink szerint az idei év végére kb. 100 darab parkolóhely megszűnését eredményezné egy olyan lakótelepen, ahol eddig is a lehetőségeket jóval meghaladó igények miatt nehézséget okozott parkolóhelyet találni a késődélutáni óráktól több, mint 450 autó számára. Egyéni, nem hivatalos és nem professzionális méréseinkből azt látjuk, hogy az úttest szélessége nem éri el a 2024-ben megváltozott, új útügyi szabvány szerinti 700 cm minimumméretet. Mérési hibahatáron belül van az érték sok esetben, a járdaszegélyeknél összegyűlt szennyeződés függvényében, van, ahol a mérés a szennyeződésel eltávolítását követően elérte a 700 cm-t, de a legtöbb esetben csupán 5-10, néhány helyen 15-20 centiméteren belüli eltérésről van szó.
A kétoldali párhuzamos parkolás a szabvány változása előtt szabályos és a gyakorlatban ilyen tekintetben jól működő volt.
További észrevételeink a parkolóhelyek kijelölése kapcsán: a betegszállítás, szemétszállítás miatt kulcsfontosságú jelöléseket sok helyen lehagyták. A merőleges parkolóhelyeket vonalakkal nem választották el, ami segítené a rendelkezésre álló szakasz optimális kihasználását.
- A fizető parkolást úgy vezetik be, hogy nincs széleskörű elfogadottsága, mégis erre hivatkoztak döntéshozói fórumokon valamint lakossági kérdésekre adott válaszokban. A fizetős parkolás promotálása során nem hangzottak el számszerű változások (új díjszabás, parkolóhelyek tömegének megszűnése).
- Itteni autós/gyalogos közlekedési problémákra megoldást elősegítő egyéb közlekedési fejlesztés nem valósult meg, pedig a lakosság és az iskolások szüleinek részéről számos ötlet érkezett (a Fehérítő utcai murvás szakasz hasznosítása, zebrák létesítése, megfelelő gyalogosútvonalak kiépítése, a közvilágítás fejlesztése, a forgalmi sávok irányainak átgondolása-optimalizálása)
- A parkolási díjak egy év alatt a korábban említettek sokszorosára nőttek, aránytalanul érintve az itt élő bérlőket.
- Tapasztalataink szerint a 2025 elejétől bekövetkezett, iskolát és lakótelepet érintő parkolási problémák előidézője túlnyomórészt a Fehérítő utcai murvás útszakasz forgalomtól való lezárása, valamint a környező utcák fizetős övezetbe sorolása volt. Ezek újragondolását szükségesnek tartjuk.
- A lakótelepen kb. 600 lakás található. Az esti parkolóhely-hiány az itt lakók körében évek óta ismert és megoldatlan probléma. Erre a napközbeni fizetési rendszer bevezetése véleményünk szerint közel sem fog arányaiban olyan megoldást adni, ami ellensúlyozná a parkolóhelyek jelentős hányadának megszűnését.
- A parkolóhelyek csökkenése azt okozná, hogy az itt lakók tömegével kényszerülnének a környező ipari terület részeken való parkolásra, mely a lakóhelytől való távolság, valamint személy-és vagyonvédelmi szempontból sem megfelelő az itt élők számára.
- A kevesebb közeli parkolóhelyből adódó gyakoribb hiábavaló parkolóhelykeresés megnövelné a lakótelepen a felesleges autóforgalmat, mely levegőtisztasági okokból is hátrányos volna.
- A konkrét, végleges parkolóhely számról, a döntést eredményező adatokról és hatástanulmányokról nincsenek hivatalos információink, és elfogadhatatlannak tartjuk, amivé ez a helyzet alakult, valamint azt, ami az előjelek alapján várható.
A fentiek figyelembevételével kérjük a petíciónkban foglalt kérések és indoklásuk mérlegelését és elfogadását!
Pintér-Endrődi Renáta Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével