Nyílt levél a Gyilkos-tó megmentése érdekében

Az elmúlt évtizedekben a közigazgatásilag Gyergyószentmiklós városához tartozó Gyilkostó környéke, amely a székelyföldi turizmus egyik büszkeségévé válhatott volna, Erdély egyik szégyenfoltjává züllött. A közterek évtizedek óta nélkülözik a karbantartást, és mára már sok helyen balesetveszélyessé váltak. A tó körül rengeteg a szemét, a szennyvízhálózat befejezése több mint egy évtizede várat magára, a parkolási gondok megoldatlanok. A tóparton illegális építmények vannak, a bódék pedig egymás hegyén-hátán épülnek, utakat elzárva és zöldterületeket elfoglalva. A közérdekű turisztikai szolgáltatások teljességgel hiányoznak, még autóbuszjárat sincs a városból a tóhoz.  

Mindezt egy sor gazdasági visszásság is tetézi. A tópart jövedelmet termelő szakaszát Gyergyószentmiklós városának, és Budapest V. kerületének tulajdonában levő Monturist Kft. kezeli. A helyzet a céget felügyelő polgármesterek nemtörődömsége, felelőtlenség, és egy sor előnytelen szerződés miatt fajult ide. A csónakázást intéző alvállalkozó például szimbolikus áron vehette bérbe a tópart egy jelentős szakaszát, több mint húsz évre. Mindezek következtében a befolyó jövedelmek (bérleti díjak, csónakázás) helyi ügyeskedők zsebébe vándorolnak, miként azt több hivatalos vizsgálat és tényfeltáró újságcikk is megállapította. Így értelemszerűen hiányoznak az erőforrások, amikből fejlesztéseket lehetne finanszírozni – az elsíbolt összegek a millió eurós nagyságrendbe esnek.  

A helyzeten két korábbi polgármester is változtatni próbált. Ennek eredményeképpen el is kezdődött a Monturist Kft. felszámolása, amely a hűtlen kezelés alapos gyanúját fölvető szerződések megszűnését is maga után vonná. Ezt a jelenlegi, RMDSZ-es polgármester, Csergő Tibor mondvacsinált okokra hivatkozva megakadályozta, a súlyos gazdasági visszaéléseket leleplező városi tanácsi jelentést „politikailag motivált cirkusz”-nak minősítve. A polgármester mindebben Borboly Csaba megyei tanácselnök támogatását is élvezi, aki furcsa stílusú elektronikus levélben fejezte ki felháborodását, amikor tudomást szerzett a Székelyhon portálon megjelent tényfeltáró újságcikkről.  

Elfogadhatatlan számunkra, hogy a Monturist Kft. többségi tulajdonosa, Budapest V. kerületének önkormányzata teljes passzivitással szemléli, hogy mit művelnek a cég ügyvezetői. Egy korábbi ügyvezetőre bűncselekmények elkövetését bizonyította rá a városi tanácsi vizsgálat, a jelenlegi pedig versenyvizsga nélkül tölti be ezt a pozíciót, hiszen a polgármester komája. Mi több, nemrég arra is fény derült, hogy a tulajdonosok megkérdezése nélkül, „magától” megváltozott a Monturist Kft. alapszabályzata, majd az ügyvezető édesanyja a cég résztulajdonosa lett.  

Szeretnénk arra is választ kapni, hogy miként gázolhatnak át büntetlenül helyi cégvezetők a tavat természetvádelmi szempontból felügyelő Békás-Szoros Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatójának intézkedésein? Hogyan történhet meg az, hogy zavartalanul zajlanak a városi tanács által elfogadott területrendezési tervet semmibe vevő illegális építkezések a tó partján? Hogyan lehetséges az, hogy nem létezik egy koncepció a tó jellegének, vonzerejének megőrzésére?  

Alulírottak tiltakozunk az ellen, hogy helyi magyar politikusok önös érdekeiket követve tönkreteszik Európa egyik természeti ritkaságát, és annak környékét. Felszólítjuk az RMDSZ vezető testületeit, hogy haladéktalanul vonják meg a bizalmat Csergő Tibor polgármestertől, valamint az őt a fentebbiekben támogató, és a legfontosabb fejlettségi mutatók tekintetében Hargita megye sereghajtói mivoltát bebetonozó Borboly Csaba megyi tanácselnöktől, és hassanak oda, hogy helyi politikusaik ne lehessenek a környék fejlődését akadályozó kétes ügyeskedők cinkosai.  


dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom dr. Hantz Péter biofizikus, kutatóbúvár petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.


VAGY




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...