Nemzeti értékeink védelmében - Kontuly Béla freskójának megtartásáért

  Jó ideje őrlődöm egy dolgon a Váci Székesegyház felújítása kapcsán. Mint a levél tárgya is mutatja, a főoltár felett látható freskó sorsa nyugtalanít. Az eddigi beszélgetésekből az derült ki számomra, hogy a Kontuly Béla által 1943-47-es években festett, jelenleg láthattó freskót megsemmisítik (eltakarják, vagy lekaparják...).

  Szeretnék pár szót szólni a freskó védelmében. Kérem, hogy aki egyetért, aláírásával támogassa kérésemet. Azt előre kijelentem, hogy nem szakmai oldalról közelítem a témát. Nem vagyok művészettörténész, sem restaurátor. Olyan irányból közelítek, amit talán a hozzáértők kis létszámával szemben a templomot rendszeresen látogató, egyszerű emberek ezrei képviselnek.

  A templomot azért építik, hogy a hívő közösség együtt ünnepelhesse Isten jelenlétét. Ennél fogva egy templom minden porcikájának azt kell szolgálnia, hogy az oda járó emberek jól érezzék magukat Isten közelében. Egyszerűen fogalmazok: nekem tetszik ez a freskó és nem gondolom, hogy ezen érzésemmel egyedül lennék. Annak nem hallottam hírét, hogy a templomot rendszeresen látogatók között bárkit is megkérdeztek volna, hogy miképp vélekedik erről a freskóról. Amikor megtudtam, hogy a helyére egy szürke tónusú kazettás - rácsos - mintázat kerül, egy ideig nem is igazán tudtam megfogalmazni, mit érzek. Egyszerre döngött bennem a felháborodás és a kétségbeesés. Most, kissé megnyugodva, félretéve a vadabb érzelmeket, elgondolkodtam, mi is vezethet oda, hogy egy, a templom történetével és felszentelésével foglalkozó, alapvetően pozitív üzenetet sugárzó alkotást egy olyan mintázat kedvéért pusztítsanak el, amelynek gyakorlatilag semmilyen pozitív üzenete sincs számomra. Lehet, hogy Maulbertsch hírneve és szakmai elismertsége messze felülmúlja Kontuly Béláét, de ezt a magamfajta egyszerű hívek nem igazán feszegetik. Az sem igazán hatja meg az egyszerű embereket, ha a szakértők valamit giccsesnek, nem oda illőnek mondanak. Az egyszerű emberek ránéznek, és vagy öröm tölti el a szívünket, vagy esetleg csak rácsodálkozunk, hogy "mennyire kifinomult geometria"! A kettő között viszont óriási a különbség! Ezen freskó esetében képtelen vagyok bármiféle emberi indokot találni a pusztításra.

  Amikor a nagyorgona elektronikus részének építését kezdtük és először léptem be a székesegyházba, ez a freskó azonnal megfogta a tekintetemet. Soha el nem felejtem, ahogy a lenyugvó nap sugara az ablakon keresztül ragyogva végigvonult a szentek alakjain. Fel is sóhajtottam: Istenem, de szép! A felújítás után a nap sugarára egy szürke rács, a váci fegyház rácsaira emlékeztető motívum fog válaszolni. Nem fogom rá azt mondani, hogy szép...

  Lehet azzal érvelni, hogy az eredeti állapotot állítják vissza, de kérdezem: minden józan kompromisszum nélkül? Egyszerűen úthenger módjára mindent alávetni egy kategorikus kijelentésnek? Gondolkodás nélkül elpusztítani mindent, ami az útba kerül? Az fel sem merül, hogy egy amúgy is elpusztult semmit mondó szürke rács minta helyére egy érték növelő, szép és pozitív üzenetű freskó készült az 1943-47-es években? Ezt nem tekintik értéknek?

  Vajon a felújítás anyagi fedezetét nyújtó nemzeti kormányunk - amelynek egyébként minden tiszteletemet és elismerésemet adom - tud róla, hogy egy magyar festő által festett, alapvetően szép és értékes, a történelmi eseményeket pozitívan ábrázoló freskó megsemmisítését támogatja? Számomra egy ilyen freskó sokkal inkább tartozna a nemzeti örökségbe, mint egy szürke rácsmintázat, még ha utóbbit maga az osztrák Franz Anton Maulbertsch is festette. Minden alkotóművésznek vannak szerethető és kevésbé szerethető művei. Maulbertsch munkássága engem is lenyűgoz, de nem minden kritika nélkül! Noha mérnökként tudom értékelni a mértani formák varázsát, de ebben az esetben a szürke rácsminta egyáltalán nem hoz közelebb Istenhez. Ez a freskó teszi a székesegyházat magyarrá, a mi nemzeti értékünkké. Most ennek az utolsó nemzeti szimbólumnak az elpusztítása zajlik.

  A királyok idejében szokás volt, hogy a halálra ítéltek kegyelmet kérjenek az uralkodótól. Most kicsit szégyellem, hogy ide jutottunk, de hadd kérjek kegyelmet Szent István királyunknak, Szent Imre hercegnek, a templom építését végző mestereknek, akiket most a felújítás égisze alatt száműznek a székesegyházból! Hadd kérjek kegyelmet Nagyboldogasszonynak, akinek ez a templom nevét és oltalmát viseli! Vajon miféle erő lehet az, amely ezeket a szent személyeket és a hozzájuk kapcsolódó szimbolikát, üzenetet olyan nagyon el akarja pusztítani? Pusztán csak a szakmai, tudományos háttér? Kérem, hogy ha lehet, gondolják át ennek a freskónak az elpusztítását.

  Amennyiben mégis a pusztítás mellett döntenek, akkor reménykedem abban, hogy azt Istenbe vetett hittel teszik. Akik a magyar szentek és a Nagyboldogasszony arcára emelik a szürke festékbe mártott ecsetet, előtte mondjanak egy "Most segíts meg, Mária" imádságot! Csengjen fülükben megállíthatatlanul a "Boldogasszony anyánk" kezdetű énekünk! Én minden nap ezeket fogom imádkozni, mert érzem, hogy baj van... nagy baj.

 

Tisztelettel:

Bihari Gábor

katolikus hívő, magyar családapa