Mozgalom a Normális Magyarországért

FB_IMG_15715241548013.jpgFehérvári Nyilatkozat

(Felhívás NORMA Klubok alapítására)

Mi, akik 2019. október 18-án - a múltjára méltán büszke Székesfehérváron - összejöttünk az alábbi felhívással fordulunk a felelős magyar állampolgárokhoz határainkon innen és túl.

Ezúton kérünk fel minden felelősen gondolkodót, legyen az alkalmazott, munkás, értelmiségi, vagy vállalkozó, legyen az gazdag, vagy szegény, legyen az jobb-, vagy baloldali, hogy a "Normális Magyarországért Mozgalom" néven indított kezdeményezésünkhöz csatlakozzon!

Hozzuk létre a saját és gyermekeink, unokáink jövőjéért felelősséget érző és vállaló polgárok olyan közösségeit minden településen, amely közösségek helyben megvalósítják a civil kontrollt, és szervezett együttműködésük révén egy valódi nemzeti együttműködés rendszere épülhet ki!

Közösen lebonthatjuk az álságos, és a nevéhez semmiben nem azonosuló NER-t.

A jelenlegi, sem nem keresztény, sem nem demokrata illiberális állam helyett, a hatalmi ágak valódi szétválasztása, és a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő jogállamot akarunk, egy normális Magyarországot!

Olyan európai, demokratikus, jóléti államot alkossunk közösen, ahonnan nem elmennek, hanem tanulmányaik után hazatérnek fiataljaink, mert ebben a normális államban jó élni, és meg lehet élni.

A normális Magyarország egy olyan európai jogállam, amely a belső és külső szolidaritásra építve megvédi nemzeti érdekeinket, miközben szakmai és humanitárius alapokon állva felelős választ ad a XXI. század legynagyobb kihívásaira.

Amennyiben Te is részese akarsz lenni egy normális Magyarországot megteremteni hivatott mozgalomnak, kérjük, csatlakozz!

Alakítsuk meg minden településen saját NORMA Klubjainkat!

www.magyarorszagert.com/csatlakozz/

received_1483366885162093.jpeg

Közösen egy normális Magyarországért!

Buth Sándor, Vass Éva, Havasi László, Kiss Tibor, Mészáros István, Pilusin István, Hazafi Attila, Koszorus Béla, Papp Károly, Hajnal Béla, Letkó Ottóné, Márti


Normális Magyarországért Mozgalom    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Normális Magyarországért Mozgalom, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook