Összefogás a Móricz-táborért!
Kérjük a Budapest II. Kerületi Önkormányzatot mint a Balatonfenyves Balaton utca 4.sz. alatti Móricz-tábor telektulajdonosát, hogy az 1958 óta működő tábort – melyet diákok és tanárok önzetlen munkája épített fel és tartott karban idáig – hagyja meg a Móricz Zsigmond Gimnázium kezelésében.
Kérjük, hogy az Önkormányzat a szándékaként kinyilvánított felújítási munkálatokkal ne változtassa meg a tábor jellegét, ennek érdekében tájékoztassa terveiről a gimnáziumot.
A Móricz-tábor 1958 óta számtalan diáktábornak és osztálykirándulásnak adott helyet, megfizethető áraival biztosította a Móricz Zsigmond Gimnázium pedagógusainak és családtagjainak balatoni nyaralását, családias-otthonos hangulatával és körülményeivel megszerettetve a táborozást segítette a közösségformálást több mint fél évszázadon keresztül.
Nem látjuk okát, hogy a szükséges engedélyek birtokában működő, teljesen önfenntartó tábort miért kívánja az önkormányzat a Móricz Zsigmond Gimnázium kezeléséből kivenni és más formában működtetni.
Annál kevésbé, mert a tábort 58 éve megszakítás nélkül kezeljük és a telken kívül minden (házak, bútorok, sportszerek stb.) önerőből, szülői támogatásból, alapítványi támogatásból, a hajdani iskolaszövetkezet jövedelméből, régi diákok adományából és rengeteg önkéntes munkából lett.
Kérjük, hogy az Önkormányzat továbbra is engedje, hogy táborunkat mi magunk, diákok és tanárok tarthassuk karban, hiszen ez a munka is nevelő erejű, és a (ma már az érettségi vizsga feltételét is jelentő) közösségi szolgálat egyik lehetősége is.
Az iskolai táborok szervezői Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
E weboldal adminisztrátorának bejelentéseA petíciót lezártuk, és az aláírók személyes adatait eltávolítottuk.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |