Mentsd meg a Beszterce Omnia moziját

 

Azért kezdeményeztem az alábbi aláírásgyűjtést, mert úgy érzem valakinek felkell vállalnia. Elsősorban mint besztercei lakos, nem szeretném, ha eltűnne az Omnia filmszínház vagy későbbi nevén az Augusztus 23 Mozi. Másodsorban édesapám, Petras Ioan néhai földrajzszakos tanár, a mozi egyesület egykori igazgatója volt, a kommunizmus utolsó éveiben, 1983-tól egészen 1990-ig. Mi a család vagyunk a megmondhatója annak, hogy édesapám, mennyit küszködött, hogy az akkori rezsimet kijátszva, Oscar díjas filmeket hozzon Besztercére. Így fordulhatott elő, hogy 88-ban és 89-ben Beszterce az első helyen álljon az országban, az eladott mozijegyek tekintetében. A filmkedvelők elvoltak ragadtatva, így sokszor nehéz volt jegyeket találni, a nagy igény miatt. Besztercén vetítették az elsők között a „Liceenii” vagy a „Ion” filmeket is, melyekre a filmben szereplő színészeket is meghívták, akik nagyon szerették a besztercei közönséget.

Harmadsorban képtelenség, azért lebontani egy korabeli épületet, hogy helyébe parkolókat hozzanak létre.

Kérem Önöket, hogy legyünk egységesek! Írják alá a petíciót, ezzel tiltakozva a helyi tanács előtt. Ne hagyjuk veszni az Omnia Filmszínházat/Augusztus 23 Mozit, ahogyan tették ezt a helyi és országos intézmények.

Gondoljunk bele, milyen volna, ha a mostani mozit átalakíthatnánk egy kulturális központtá. Olyan kulturális központtá, amely nem követi, a hagyományos kisvárosi jelleget. Ez a kulturális központ egy modern, több igénynek megfelelő épület lehetne melyben helyet kapna egy fiatal színjátszó csoport, tánccsoportok, valamint filmvetítésre alkalmas moziterem, melyben nem csak a mostani filmeket vetítenék. Manapság, ha egy belföldi vagy művész filmet szeretnénk megnézni, Kolozsvárra vagy más városba kell utaznunk. Itt helyet kaphatna mindaz, ami a mostani Dacia Mozi jellegéből kimaradt. Művész filmek vetítése, amatőr színjátszó csoportok szereplése, kulturális műsorok megszervezése, mind lehetséges volna. Találó név lehetne a „Teatrul Electric” megnevezés, mely egyszerre foglalná magába az épület mozi és színházi jellegét is.

Tisztelt Hölgyem / Uram! Kérjük, támogasson bennünket abban a törekvésünkben, hogy megismertessük Bistrita helyzetét, amikor a helyi hatóságok egy épületet le akarnak bontani 1901-től és többszintes parkolót akarnak létrehozni. hub, elektromos színház, kiállítóterem.

https://www.petitieonline.com/salvai_cinematograful_23_august?u=7030220&utm_source=whatsapp

https://m.facebook.com/groups/189050116058809/permalin/19025247927190

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Petraș Ion Lucian petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...