Kiállás a szolnoki Kassai Úti Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kényszeroltást elutasító Pedagógusai mellett

Jelen petíció aláírói - az érintett dolgozókkal közösséget vállalva - felhívjuk a Szolnoki Tankerületi Központ figyelmét arra, hogy a munkavégzés feltételeként elrendelt SARS-CoV-2 koronavírus elleni oltás felvételének elrendelése miatt az adott intézményt érintően lesznek pályájukat elhagyni kényszerülő pedagógusok. Ugyanakkor nem csupán az oltatlanokat érinti a határozat, fokozott nyomást gyakorolnak ezáltal a már oltott munkavállalókra is.  

 

  • A szóban forgó kísérleti oltásokat nem teheti kötelezővé, azt nem lehet a munkavégzés feltételeként előírni! Önnek van választási lehetősége!
  • A vakcina esetleges mellékhatásaira sem a gyártó, sem a kormány, sem pedig az orvosok nem vállalnak felelősséget.
  • Gyermekeinket az intézkedés miatti várható létszámhiány hátrányosan fogja érinteni.
  • Elutasítunk minden arra irányuló kommunikációt is, ami a gyermekek egészségének megóvását helyezi középpontba az oltás kieszközlése kapcsán. Az utóbbi hónapokban ugyanis láthattuk, hogy az oltottak is megfertőződnek és ők is fertőznek. Vagyis a rendelkezéssel senkit nem véd meg a kormány, sem a fenntartó!
  • Számunkra egyedül az lenne elfogadható, ha a fenntartó a döntést a munkavállalóira bízná. Aki fél a vírustól, az beoltathatja magát. Aki viszont jobban tart a vakcina mellékhatásaitól, annak munkahelye elvesztése nélkül is legyen joga nemet mondani az oltóanyagra!
  • Az intézményben a létszámhiány miatt kialakuló nevelés csorbája hosszútávú hiányosságokat, a gyermekeinkre nézve bepótolhatatlan hátrányokat okoz, a lelki károsodásról nem is beszélve, amikor is szembesülnie kell azzal, hogy a szeretett tanára nem dolgozik már az iskolában.
  • Elhatárolódunk minden olyan „megoldástól” (pl. szakképesítés nélküli pedagógusok alkalmazása, összevonások), mely eredményeképpen gyermekeink mentálisan és/vagy lelkileg sérülhetnek!
  • Kérjük a Szolnoki Tankerületi Központot, ne Ön döntsenek családok sorsáról!    

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom az iskola diákjai petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...