HELYI NÉPSZAVAZÁST AZ ELEKTROLITGYÁR MEGÉPÍTÉSÉRŐL!

Tisztelt Györfi Mihály Polgármester Úr, Tisztelt Szalay Ferenc Miniszteri biztos Úr, Tisztelt Kállai Mária országgyűlési képviselő Asszony!

Egy évvel ezelőtt az akkori polgármesterhez Szalay Ferenchez tettem fel kérdést napirend előtt az akkuumlátorgyár létesítésével kapcsolatosan. Akkor azt a választ kaptam, hogy nincs tudomása róla, hogy Szolnokra ilyen gyáregység települjön.

Videó a linkben:

https://www.facebook.com/lmiskolczi/videos/1589537908250272

Azóta a helyzet nagyon megváltozott, hiszen mióta napvilágra került, hogy Szolnok és Abony közé egy Kínai befektető elektrolitgyár megépítését tervezi, azóta Szolnokon ez a hír igen nagy közfelháborodást keltett az itt élő emberekben.

 Bosszantja a városban élőket, hogy ezt megelőzően semmilyen tájékoztatást nem kaptak a polgármestertől, sem a Miniszteri biztos úrtló, sem a képviselő asszonytól.

 Az itt élők úgy gondolják, hogy majd a gyár működése komolyabb környezeti károkat is okozhat és egészségkárosító hatása is lehet az itt élő emberekre.

 Ezért követeljük, hogy mindkét fél részéről történjen meg hivatalosan a teljeskörű tájékoztatás a városlakók felé, majd írjanak ki népszavazást a gyár megépítésével kapcsolatosan!

 

Üdvözlettel!

Miskolczi László

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy Miskolczi László láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Ellenőriznünk kell, hogy Ön ember-e.

Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...