A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
Quoted post
Igazi magyar |
#265 Re:2013-02-15 20:26Senki nem kéri, hogy szeressétek őket. Egyet szeretnének csak, hogy hagyjátok őket békében élni. Ha az én véleményemet akarjátok hallani (ha nem, akkor is elmondom), hogy igenis minden gyűlöletet ti szítotok. Engem meg az egyszerű tőletek eltérő véleményemért a földbe döngöltök virtuálisan. Ez egyébként nem baj, mert a véleményemben megerősít, gyengébb nem leszek tőle. Írod, hogy zsinagóga nem égett még Magyarországon. Az én emlékeim szerint sem, de azért megkérdezem, hogy hány keresztény temetőt becstelenítettek meg a közelmúltban és hány zsidótemetőt? Ez már majdnem olyan, mintha felgyújtanának egy zsinagógát. Ha bekapcsolom a televíziót, nem biztos, hogy zsidópofát látok, én embert látok mindenkiben, aki emberként viselkedik. Nem akarom ragozni, hogy a FIDESZ-ben hány zsidó van, azt pláne nem, hogy a JOBBIK-ban. Magunkfajta-magukfajta: bicskanyitogató mondat, Morvai Hisztike kezdte el, aki hosszú évekig nagyon jól elvolt a zsidó férje mellett. Aztán elszállt vele a ló, összezavarodott, amikor nem kapta meg a szociktól a beígért államtitkári állást és köpönyeget váltott. Hithű szociból még hithűbb zsidógyűlölővé vált. Na, az ilyenektől van igazán hányingerem - meg tőletek. |
Válaszok
Vendég |
#266 Re: Re:2013-02-15 21:19:38Hányingered van tőlem ?? Hiszen érted is küzdök , ha valóban Igazi magyar vagy. Mivel én a versenyszférában dolgozok évtizedek óta ,látom kik ülnek a bársonyszékben, és kik dolgoznak . Tudd meg hogy a bársonyszékben nem nindig az ül aki nagyon okos és nagyon tehetséges. A közszférában több százezres fizetésekért segget meresztőkröl nem is beszélek. Úgy gondolom a magyar ember teljesen kiszorul a mostani társadalomból. Csak arra jó hogy dolgozzon , adót fizessen aztán a nyugdíj elött lehetőleg patkoljon el. Rengeteget olvasok, különböző íróktól már sok sok évtizede. Ezen kívül minden nap nézem a híreket olvasom az újságokat Valahogy mindig akár csak egy mondatban is szóba kerül a zsidó ,általában negatív jelzővel. Soha nem törödtem ezzel . DE ! Miért van az hogy állandóan velük foglalkozik szinte az egész világ. Miért nem a franciák , spanyolok és még sorolhatnám a sok sok nemzetiséget vannak a porondon. Valami oka lehet. Sajnos ehhez még hozzá jön a sok negatív személyes tapasztalatom is. Ne engem utálj ,hanem inkább te is nyisd ki a szemed és a füled. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
817 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5410 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
401 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1275 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
165 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
158 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
61 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
56 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
55 Létrehozva: 2025-04-25