Mondj nemet a felsőoktatás szétverésére!
Quoted post
Vendég |
#612012-12-12 12:451. Erdélyben, a Ceausescu diktatúrában ingyen szereztem építőmérnöki diplomát. Üzenem a múltat oly előszeretettel felemlegető politikusoknak: miről beszélünk?! Sose voltam tagja a kommunista pártnak, szüleim szegény földművesek voltak székelyföldön. 2. Mondjatok NEM-et minden fajta hitelre. Családi házamat elvitte a svájci frank hitel. A hitel nem más mind jövőtök elzálogosítsa. Hitelt SOHA SEMMILYEN FORMÁBAN!!! 3. Fogjatok össze és ne engedjétek hogy a mostani rezsim egymás ellen fordítson: diákot diák ellen, diákot tanár ellen, diákot szülő ellen, társadalmi szervezeteket politikusok ellen. Ne engedjetek az "oszd meg és uralkodj" alantas törekvéseknek! 4. Követeljetek igazi reformot az oktatásban, és a közélet minden területén! 52 évesen, két egyetemi diplomával több álláshirdetésre beadott pályázatom került a kukába, egyetlen érv: túlképzett vagyok. Ne akarjatok olyan országban élni, ahol a szakmai tudás nem előnyt, hanem hátrányt jelent, ahol a protekcionizmus, a faji, vallási, politikai hovatartozás, kétes kapcsolatrendszer alapján döntenek sorsunkról. 5. Kisebbik fiam már elhagyta az országot, két hét alatt két egyetem Cembridge és Bristol jelzett vissza, hogy fogadja. Ingyen tanul és diákmunkát és szállást is kerestek neki. Tehát vannak jól működő rendszerek, nem kell a "spanyolviaszt" Hoffmann "művésznőnek" feltalálnia! Mi szülők és Ti jövendőbeli szülők nem akarunk olyan országban élni, ahol a családokat szétválaszthatja egy agyhalott rezsim! |
Válaszok
szülők |
#62 Re: NEM ÉS NEM !!!!!2012-12-12 13:31:21Borzalom! Nemzetközi petíció a jobbik ellen... Oda a Demokráciánk!!! Le a náci-barát jobbikkal!!! Oda a felsőoktatás! Minden odavan!!! |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
854 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5682 Létrehozva: 2024-03-03
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
217 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
168 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
75 Létrehozva: 2025-04-14
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6958 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
57 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
56 Létrehozva: 2025-04-25