Nyilatkozat az MMA-val kapcsolatos kormányhatározatról
Quoted post
hara(n)göntő |
#25 Re: Re: Re:2012-11-25 03:52Nem külsőburkolók ülnek a szervezetben, hanem művészek. - de milyen művészek? a többségét alig ismerik, nem számoltam, de jelentős százalékban elég volt, hogy a határon túl éljenek, és néhány vallásos érzelmű mű felsorolása sem ártott. Ez az önjelölt "testület" nem fedi le a kultúra egészét, csak egy nagyon kicsi, ultra-konzervatív szeletét, nem képviseli a kortárs művészetet. Tagjai közt zenészek, irodalmárok... nagyobb számban vannak, mint képzőművészek - akkor milyen alapon dönt, irányít, vezet egy kortárs intézményt, amelynek eddig az volt a célja, hogy egyenrangú partnere legyen az európai művészetnek, s az általa képviselt magyar művészeket is partnerré tegye. Ez az ókonzervatív 80 éves vezető irányította szervezet, amelynek tagjai szintén elmúltak már 70, sőt 80 évesek, hogyan képesirányt szabni a kortárs kultúra közvetítésének?Sok évig vegetált a Műcsarnok is az állami források fokozatos elvonása miatt - az, hogy nem sikerült az állami forintok mellé külső forrásokat találni, és miért nem, egy újabb kérdés -, és most hirtelen az állam ennek a nagyon sok szempontból kétes MMA-nak ilyen hatalmat és pénzt biztosít, az az inkompetencia felháborító túlértékelése a kultúrpolitika részéről, pazarlás, dilettantizmus és megint csak a kegyencek érdemtelen megjutalmazása - nem volt elég, hogy az eddigi gyakorlatot semmibe véve pályázat nélkül 2011-ben kineveztek egy politikai jelöltet, aki semmilyen pályázati feltételnek nem felelt meg (szakirányú végzettség, idegen nyelvek tárgyalási szintű tudása...), most még alább adják. Egyszerűen hihetetlen, hogy mindig van lejjebb! |
Válaszok
Vendég |
#28 Re: Re: Re: Re:2012-11-25 10:32:02#25: hara(n)göntő - Re: Re: Re: Jelentős és jó művészek is vannak az MMA-ban. Nem ezen múlik a dolgo, hanem a kizárólagossá vagy uralkodóvá tételen. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5839 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
910 Létrehozva: 2025-04-25
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
500 Létrehozva: 2025-04-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
407 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
394 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3712 Létrehozva: 2025-04-02
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
176 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
115 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
89 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6961 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
66 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
57 Létrehozva: 2025-04-25