Hands off culture and media in Hungary!
Quoted post
Lengyel Anna Vendég |
#33 Ki írja alá?2010-12-15 22:30Már megbocsásson, kedves Zoltán, de ez aztán nagy marhaság. Akinek guillotine alá szorítják a fejét, ne ordítson, mikor zuhan a kés? Másfelől mit nevezünk törvénynek? Egy diktatúrára törő hatalom azon rendelkezését, mellyel bevezeti a cenzúrát, én ugyan nem tekintem annak. Ha még igazi demokrácia volna Magyarországon, ilyen törvényt a köztársasági elnök alá nem írna, az alkotmánybíróság pedig azonnal visszalökne. És voltaképp melyik szakma érintettjeiről beszél? Hiszen itt szó van a sajtóról és a kultúráról is. Vagyis a médiában és a kultúrában dolgozók mind tartózkodjanak az aláírástól? Alföldi Róbert ne írja alá egyedül, mert személyesen csak ő érintett momentán. Annál fontosabb, hogy aláírják a Nemzeti társulatának tagjai, jelezve, hogy vannak fontosabb dolgok is a világon, mint főszerep meg kényelmes nemzetis állás. Hogy jelezzék, nem félnek. Már aki nem. Hogy kiállnak a művészet szabadságáért akkor is, ha ez esetleg majd az állásukba kerül. Ahogy az ÉS, a Narancs, a 168 óra, a Népszava vagy a Klubrádió munkatársai is. Bátran írjátok alá, kedves kollégák! Jó társaságban leszünk. |
Válaszok
Végső Zoltán Vendég |
#34 Re: Ki írja alá?2010-12-15 22:51:46#33: Lengyel Anna - Ki írja alá? Azt gondolom, hogy amíg másik mondandóját marhaságnak nevezheti valaki, addig nehéz lesz kijönni az akol melegéből. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
32028 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1871 Létrehozva: 2025-09-08
Támogató levél a Bem Moziért
1586 Létrehozva: 2025-09-12
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1205 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
953 Létrehozva: 2025-07-31
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
699 Létrehozva: 2025-09-05
Börtönbe az állatkínzókkal !
186 Létrehozva: 2025-09-07
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
535 Létrehozva: 2025-09-06
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
291 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
108 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
120 Létrehozva: 2025-09-01
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
759 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
69 Létrehozva: 2025-09-11
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
57 Létrehozva: 2025-09-08
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
40 Létrehozva: 2025-09-10
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
59 Létrehozva: 2025-09-05
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
327 Létrehozva: 2025-08-06