Hands off culture and media in Hungary!
Lengyel Anna Vendég |
/ #33 Ki írja alá?2010-12-15 22:30Már megbocsásson, kedves Zoltán, de ez aztán nagy marhaság. Akinek guillotine alá szorítják a fejét, ne ordítson, mikor zuhan a kés? Másfelől mit nevezünk törvénynek? Egy diktatúrára törő hatalom azon rendelkezését, mellyel bevezeti a cenzúrát, én ugyan nem tekintem annak. Ha még igazi demokrácia volna Magyarországon, ilyen törvényt a köztársasági elnök alá nem írna, az alkotmánybíróság pedig azonnal visszalökne. És voltaképp melyik szakma érintettjeiről beszél? Hiszen itt szó van a sajtóról és a kultúráról is. Vagyis a médiában és a kultúrában dolgozók mind tartózkodjanak az aláírástól? Alföldi Róbert ne írja alá egyedül, mert személyesen csak ő érintett momentán. Annál fontosabb, hogy aláírják a Nemzeti társulatának tagjai, jelezve, hogy vannak fontosabb dolgok is a világon, mint főszerep meg kényelmes nemzetis állás. Hogy jelezzék, nem félnek. Már aki nem. Hogy kiállnak a művészet szabadságáért akkor is, ha ez esetleg majd az állásukba kerül. Ahogy az ÉS, a Narancs, a 168 óra, a Népszava vagy a Klubrádió munkatársai is. Bátran írjátok alá, kedves kollégák! Jó társaságban leszünk. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5787 Létrehozva: 2024-03-03
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
905 Létrehozva: 2025-04-25
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
385 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3711 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
102 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
87 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
63 Létrehozva: 2025-04-15
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2315 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30