Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Gyurcsányhívő |
#8551 Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET.2012-03-07 15:03#8549: Dr.Pesti Gyula, volt vizsgálóbiztos - Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET. Fogjunk Össze, Pesti Dr. Egységben az erő, mondták annak idején Kádárék. Valami igazuk volt is, bár nem vagyok Kádár-hívő. Igaz, olyan ördögtől valónak sem tartom, mint ma mondják. Én még emlékszem, mikor önfeledten tapsolt neki a nép, meg még arra is emlékszem, amikor kígyózott a sor a Fehér ház előtt a ravatalánál. Munkába menet reggel 7-kot nekem még nem kellett kígyóznom, nyugodtan elvihettem neki tiszteletem 3 szál vörös szekfűjét. Ma is megtenném, azzal együtt, hogy a hibáit is látom. Azok, akik ma fröcsögnek rá 1000-el, azok kivétel nélkül mind kiállták a sort, hogy az 1 szál virágjukat lerakhassák. Ugye, Filike, te is ott voltál? Én ezt tartom nagyon álságosnak. Én nem szégyenlem, hogy ott voltam, nem szégyenlem, hogy akkor jobban éreztem magam és nem csak azért, mert akkor még egy szusszra felmentem a másodikra, ma meg 10-re sem, hanem azért, mert akkor az én biztonságérzetem nagyobb, sokkal nagyobb volt, mint ma. Ma nincs is, az az igazság. Én már csak reménykedni tudok, hogy lesz ez még az én életemben jobb is. Filiszteus kigúnyolja a bevásárló gurulókocsis nagymamákat. Elmondom, nekem is van és büszkén húzom magam után, mert még tudok bele vásárolni valamit, amit az unokáimnak elkészítek. Most, így, ebben a napsütésben ennyi jutott eszembe. |
Válaszok
Anonim |
#8552 Re: Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET.2012-03-07 15:11:52#8551: Gyurcsányhívő - Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET. Maga nóóóóóóóóóómális? Hogy mit fog maga kapni ezért a véleményért FIliszteustól! Hát még a büdöskomcsizótól. Nem lennék a maga helyében! |
1959. február 7. |
#8555 Re: Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET.2012-03-07 15:58:27#8551: Gyurcsányhívő - Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET, S A J N O S !!! ÉN, A MAGAM RÉSZÉRŐL, NAGYON IS VISSZASÍROM KÁDÁR ATYÁNKAT. A ZAVAROS ÉVEK ENGEM NEM ÉRINTETTEK ÉS, AMIRE MÁR EMLÉKSZEM, AZ ÉLETEM KIEMELKEDŐ IDŐSZAKA VOLT. NO PERSZE, EHHEZ HOZZÁJÁRULT A KIS- ÉS NAGYKAMASZKOR, SZÁMOMRA IGEN KEDVES VOLTA, VALAMINT A FIATAL FELNŐTT KOROM CSODÁLATOS ÉVEI. AZ, HOGY JÓL ÉLTÜNK ÉS BIZTONSÁGBAN, VALAMINT RENDBEN, FEGYELEMBEN MENTEK A TÖRTÉNÉSEK, A KISZÁMÍTHATÓ HOLNAP: MINDENNÉL TÖBBET ÉRT... ÉS, HOGY KÁDÁR JÁNOS CSÖVESEN HUNYT EL, AZT HISZEM MAGÁÉRT BESZÉL, ŐNEKI A NÉP VOLT AZ ATYAÚRISTEN, A DOLGOZÓ NÉP... ÉS MIUTÁN MINDANNYIAN DOLGOZTUNK, MI VOLTUNK AZOK. SOSEM FELEDEM, NYUGODJON BÉKÉBEN, A KEDVES NEJÉVEL EGYÜTT. ANNYI EMBER, AHÁNY ELVONULT A RAVATALA ELŐTT, ÚGY HISZEM, KISHAZÁNKBAN MÉG EGYSZER NEM FOG MEGISMÉTLŐDNI. E HATALMAS TÖMEGGEL FELEDTETNI TUDTA A ROSSZ IDŐKET, ÉS IGAZÁN OLYAN SOK MINDENNEL KÁRPÓTOLTA NÉPÉT, HOGY RENGETEGEN A 10 KÖRMÜNKKEL KAPARNÁNK KI NYUGHELYÉRŐL, CSAK MÉG EGYSZER Ő VEZETHETNÉ ORSZÁGUNKAT. NAGYON SZERETTÜNK, TISZTELT KÁDÁR JÁNOS ATYÁNK!!!!! |
filiszteus |
#8557 Hívő tagozat2012-03-07 17:17:40#8551: Gyurcsányhívő - Re: Re: VÉGET ÉRT EGY FEJEZET. Nem voltam ott. Úgy nőttem fel, hogy otthon nem sok jót hallottam Kádárról. Már úttörő sem voltam, nemhogy KISZ tag. Államellenes izgatásért felfüggesztettet kaptam (természetesen egy ostoba koholt ügy volt, nem voltam ellenálló). Soroljam még? Annyi történelmi ismeretem azért volt 56-ról, hogy soha nem tartottam ellenforradalomnak és tisztában voltam Kádár szerepével is. Ezért eszembe nem jutott volna virágot vinni. Jól ismertem viszont a másik világot. Nagynéném 56-os disszidens volt és már gyerekkoromban a nyarakat Svájcban töltöttem, ahol meglepő tapasztalatokra tettem szert. Pl. a takarítónő együtt ebédelt velünk. Ez itthon az ú.n. "szocializmusban" egyáltalán nem volt jellemző (gondolom ismered Fejes Endre műveit). Már rég beláttam, hogy a "rendszerváltással" nem lett nálunk Svájc és azt is tudom, hogy mi ennek az egyik fő oka: mi és a szüleink névleges fizetésért építettük a jövőt, felhalmoztunk, értékeket teremtettünk, aztán jött a spontán privatizáció és a tűzközelben lévő elvtársak szépen hazavitték ezt az általunk megtermelt és felhalmozott jövőt (ingatlanokat, üzemeket, cégeket) amit nem vittek haza, azt eladták külföldi cégeknek, akik szándékosan lerohasztották, hogy kicsinálják a hazai konkurrenciát és piacot nyerjenek nálunk(MOM, GANZ, cukoripar stb). És a sok szerencsétlennek nosztalgiája van a 3,60-as kenyér után, de nem fogja fel, hogy mindezt kik vették el tőle. Persze, hogy jobb volt akkor, hiszen fiatalok voltunk, még előttünk volt a jövő, még bízhattunk benne, hogy eltakarodnak az oroszok, megszűnik a diktatúra. Hát eltakarodtak az oroszok, és kialakult egy új diktatúra, a bankok diktatúrája. Az, hogy nektek miért egy kommunistából lett vadkapitalista milliárdos az Istenetek (ha Gyurcsányhívő vagy, ez valami olyasmit jelenthet) az számomra rejtély.
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5486 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3940 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3312 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2259 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1343 Létrehozva: 2025-06-09
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
167 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
247 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
744 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
76 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04