Quaestor károsultak megmentéséért
Quoted post
Vendég |
#71482016-11-23 12:09A csütörtöki Magyar Narancs a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottjával, Tarsoly Csabával közöl interjút, aki először szólal meg letartóztatása óta. Mint írják, a beszélgetés során szóba került a Csepel-sziget északi csúcsára megálmodott új városrész, a Duna City is. A soroksári Duna-ág mentén mintegy 33 hektáron 500 000 négyzetméter alapterületű ingatlanfejlesztés volt tervben. „Ezzel kapcsolatban jött egy kérés, hogy nincs Budapesten normális konferencia-központ. Ezért mi a Duna Citybe terveztünk egy 10 ezer fős központot szállodával, a Finta Építész Stúdió segítségével. Ez a beruházás a bíróság által kirendelt szakértő szerint is egy 300 milliárd forintos projekt lett volna” – mondta el a lapnak Tarsoly. Kormányzati segítséget is kapott a megvalósításhoz: állítása szerint egyenesen Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériuma hajtott fel egy befektetőt a Quaestornak, hogy végre beindulhasson a projekt. „2015 elején a Külügyminisztérium hozott is egy Ghaith Pharaon nevű szaúd-arábiai befektetőt tárgyalni. A Buddha Bárban volt egy nagy ebéd, ahol bemutattak neki és a titkárának, aztán én is meghívtam őket ebédelni. Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe. Én kicsit keveselltem a felajánlott összeget, amire azt mondta a szaúdi befektető, hogy ha adok neki öt százalékot, akkor megszervezi a finanszírozást.”
Ghaith Pharaon 1991 óta rajta van az FBI körözési listáján, gyanúsítják terrorpártolással, pénzmosással, korrupciós bűncselekményekkel, nukleáris eszközök tiltott kereskedelmével is. A szaúdi milliárdos egyébként több szálon is kapcsolódik a magyar miniszterelnökhöz és köréhez. A Magyar Narancs írta meg, hogy a szaúdi milliárdos nemrég villát vettOrbán szomszédságában. Valamint ugyanott, ugyanakkor hajózott az Adrián, amikor a felcsúti polgármester is arra járt. És nem mellesleg Tiborcz István, Orbán vejének ismerőse, Zaid Naffa, Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot az amerikai hatóságok által körözött Ghaith Pharaonnak 2014 szeptemberében. |
Válaszok
Vendég |
#7149 Re:2016-11-23 17:03:54"Tudta, hogy a Quaestor ügynek nincsenek politikai szálai?????????????" |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
847 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
820 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
585 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
159 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
98 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06