Állítsák vissza a sorkatonai szolgálatot
Quoted post
Wisp |
#51 Re: Re: Re: Te azért aludhatsz nyugodtan mert ŐK védenek!!!2015-11-21 23:07Ön pedig úgy állítja be, mintha ma a katonaság intézménye nem létezne Magyarországon, pedig létezik, csak épp helyénvaló módon szabadon választható. Tehát aki akar, az megtanulhatja megvédeni magát és felajánlhatja szolgálatait, nem is olyan rossz pénzért, amennyire katona rokonomtól tudom. Aki ezt nem akarja, az pedig nyilván vállalja a kockázatot, hogy az ország ennyivel is védtelenebb lesz és amikor beüt majd a krach, a partvisnyéllel kell megpróbálnia megvédeni magát. Ehhez mindenkinek joga van, nem értem, miért kéne kényszerrel felkészíteni olyanokat, akik maguk ezt nem tartják fontosnak. És nem, nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy bármi garantálná, hogy nem tör ki háború már mire elküldöm ezt a kommentet. Ettől viszont még nem tartom elfogadhatónak az emberek jogainak semmibe vételét, akkor sem, ha az egész világon így csinálják. Azt garantálom, hogy ha lesz sorktonaság, én meg fogom tagadni, ha kapok behívót, wcpapírnak fogom használni és ha kérés nélkül fegyvert nyomnak a kezembe, az kapja az első golyót, aki adja. Egy olyan kormány, ami katonáskodásra kényszerítene, nekem ugyan olyan ellenség, mint bármelyik támadó hadsereg és fix, hogy az utolsó csepp véremig harcolni fogok ellene. |
Válaszok
Állítsák vissza a sorkatonai szolgálatot |
#53 Re: Re: Re: Re: Te azért aludhatsz nyugodtan mert ŐK védenek!!!2015-11-22 07:43:11#51: Wisp - Re: Re: Re: Te azért aludhatsz nyugodtan mert ŐK védenek!!! "nem is olyan rossz pénzért, amennyire katona rokonomtól tudom." Egy legénységi állományú szerződéses katona bére, a minimálbér. De ha egyéb beosztások hozzájönnek, akkor sincs több nettó 100 ezer forintnál. Persze aki tiszti rendfokozatban van és évi 5.2 milliót keres annak megéri. Ne aggódjon háború esetén az ellenség nem fogja kiválogatni ki akar katona lenni és ki nem. Ha maga nem akar katona lenni szive joga, az ellenség maximum gyorsabban fog végezni magával, mert akinek a hátát látják futás közben az jobb célpont, mint aki vissza mer lőni :) |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4699 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1396 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
812 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
692 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
436 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
314 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15