Nyílt levél Colleen Bell amerikai nagykövet asszonynak
Quoted post
Vendég |
#8712015-10-30 21:56A petecióból és az ahhoz hozzáfűzöttekből világosan kiderül; sok együgyű, pitiáner és ezek szerint vak ember alkotja a "Narancs-kormány" legjelentősebb szavazóbázisát. Egyszerűen vérlázítónak tartom azt, hogy egyes emberek nem hajlandóak észrevenni, ami körülöttük történik(ország tekintélyének csökkentése nemzetközi szinten és tönkretétele szintúgy, egészségügy továbbamortizálása stb.). Három "különböző" felfogású ember ír ide a petícióval egyetértve: az első az, aki maga is kormányközeli alkamazott(így érthető miért és mit ír), a második aki elvakult szavazó- adott esetben akár, mert egy valamiben egyetért a kormánnyal, de az orránál tovább nem lát, a harmadik, aki -nyersen fogalmazva- naív és korlátolt. Összeségében sajnálkozva olvastam a petíciót magát és annak mondanivalójával egyetértő kommenteket, ugyanis emiatt tartunk ott ahol tartunk, ha úgy tetszik "zuhanunk". Ugyanakkor rájöttem kik a felőlősek mindezért: maguk! Nem a kormány, hanem maguk, aki erre a kormányra anno szavazott és majd szavazni fog.A magyar kormány csak a pofátlánsága miatt vonható felelőségre, azonban a helyzetet az erre kormányra szavazók generálták- odengedték a farkast a húsos fazékhoz. Fogadják legőszintébb gratulációmat! |
Válaszok
Vendég |
#879 Re: ostoba írás!!!2015-10-30 22:14:21 |
Vendég |
#910 Re:2015-10-31 06:43:07A fenti ex cathedra bölcs hozzászólónak: Nem utasítja el Magyarország vezetése más országok, nemzetközi testületek kifogásait, de az EU különböző szerveivel együttműködve ezeknek a hibáknak a kijavítása folyamatosan zajlik. Mi a megoldás ? Gyurcsány Ferencet idézném : "Akinek nem tetszik, mehet." |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Otthonápolási Díj Emelés!!
610 Létrehozva: 2025-08-18
218-as a Solymári Auchanhoz
223 Létrehozva: 2025-08-20
Támogatás Karvaj Diána pedagógus asszisztens mellett
132 Létrehozva: 2025-08-08
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
834 Létrehozva: 2025-07-30
Dzsúdlós Pandora charm
273 Létrehozva: 2025-07-18
Szurkolók Hangja !
78 Létrehozva: 2025-08-17
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
237 Létrehozva: 2025-07-31
Traff Park Visszahozása
1227 Létrehozva: 2025-07-29
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1877 Létrehozva: 2025-07-18
STOP tűzijáték Veresegyház!
68 Létrehozva: 2025-08-17
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
1099 Létrehozva: 2025-07-16
Shawn Mendes Koncert sziget’26
56 Létrehozva: 2025-08-17
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
482 Létrehozva: 2025-04-30
A kassai magyar oktatás jövője
1129 Létrehozva: 2025-07-04
Támogatom a biológiai szúnyoggyérítést Szigetmonostor-Horányban
80 Létrehozva: 2024-06-25
Petíció Aladár családjába történő visszahelyezésére és 6 pontos a gyermekvédelmi törvényjavaslatokért/Petición por el regreso de Aladár a su familia y 6 puntos por la petición de protección de menores
1007 Létrehozva: 2024-03-21
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
146 Létrehozva: 2025-08-06
Bring Back Budapest Parádé
27 Létrehozva: 2025-08-16
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
482 Létrehozva: 2025-07-30
#MANUELASZIGETEN
22 Létrehozva: 2025-08-22