Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
Vendég |
#2850 Re: Re: Re:2014-02-18 09:47#1591 Talán inkább ez az igaz az akácról, nem amit a "természetvédők" hirdetnek
Nekem ez a hihetőbb írás. Inkább olvasd el ezt. A bejegyzésben lévő idézetet szakember írta, aki a fákhoz is ért. "NEM akarják kiírtani az akácot, fogd már fel!!! Onnan nyilvánvalóan nem fogják és nem akarják majd eltüntetni." Bocs de ebben az országban már erre nem adok, hogy nem akarják. Ha az van leírva, hogy a kivágott akác helyére nem telepíthető vissza akác, akkor az azt jelenti, hogy szép lassan kiirtják az összeset. Ahogy vágásérett lesz, kivágják és a helyébe mondjuk nyárat, vagy tölgyet tesznek. Előbb-utóbb elfogy az akác. Kicsit gondolkozhatnál is. Egyébként meg célt itt nem érsz, ez biztos. Nagyon sok ember csalódott az eu-ban, az ország kormányaiban, mert hazudnak folyamatosan. Az emberek már sok mindent elhittek és mindig át lettek verve. Semmi bizonyítékod nincs amivel meggyőzhetnéd az embereket, hogy nem a gazdasági tönkretétel a cél. A duma meg már keveseket győz meg. Valaki mondta, hogy "ne azt nézzék mit mondok, hanem azt hogy mit teszek" . Remélem ismerős. |
Válaszok
Vendég |
#2863 Re: Re: Re: Re:2014-02-18 10:08:37"Bocs de ebben az országban már erre nem adok, hogy nem akarják. Ha az van leírva, hogy a kivágott akác helyére nem telepíthető vissza akác, akkor az azt jelenti, hogy szép lassan kiirtják az összeset. Ahogy vágásérett lesz, kivágják és a helyébe mondjuk nyárat, vagy tölgyet tesznek. Előbb-utóbb elfogy az akác. Kicsit gondolkozhatnál is." - Kérlek, a jövőben is lehet(ne) ültetni akácot, pusztán a FELTÉTELEK SZIGORODNÁNAK. Egy példa: "...például csak érdemi védőtávolság betartásával lehetne őket TERMÉSZETES ÉLŐHELY közelébe telepíteni, csak olyan termőhelyre, ahol nem befolyásolják hátrányosan környezetük vízháztartási viszonyait, stb.). Innovatív módon elő lehetne állni magról történő szaporodásra képtelen akácfajták nemesítésével, és az előremutató intézkedések sora még folytatható..." Tehát: A homoki faültetvények nyilvánvalóan maradnának. |
bpetya75 |
#2913 Re: Re: Re: Re:2014-02-18 13:20:14Elolvastam az 1591-esben szereplő cikket. Ha van elfogult vélemény az akácról, akkor ez az. A kedvencem: "A 2009. évi erdőtörvény sorolta az akácot az idegenhonos fafajok sorába, és ezt a magyarországi erdész társadalom nehezen élte meg" Elég nagy baj lenne, ha egy közismert tényt nehezen élne meg az erdésztársadalom. Az meg, hogy az akác invazív fafaj nem véleményes dolog. Nagyon meg lennék lepődve, ha a zalaiak igazgatója ilyen ostoba csúsztatásokat adott volna elő, amiket az újságíró leírt. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3704 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
782 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
382 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
377 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
313 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
171 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
129 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2306 Létrehozva: 2025-03-04
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
98 Létrehozva: 2025-04-30
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
64 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
63 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
50 Létrehozva: 2025-04-30