A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
Koppany |
/ #34 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség2013-01-20 16:41Én úgy látom, hogy a magyar történelemben van egy helyére nem tett s a mai napig nem a helyén és korrektül kezelt időszak. Volt egy vérgőzös időszak. A német nácik által odatett, örmény gyökerű Szálasi Ferenc, akit a magyar nemzet soha el nem ismert vezetőjeként, s a nemzet felhatalmazása nélkül esküt tett a Szent Koronára, bitorolta az Árpádsávos zászló színeire hasonlító rongydarabot, majd borzalmas s soha nem felejthető - szerencsére rövid idejű - ámokfutásba kezdett a nemzet s tagjai ellen. Úgy látom, hogy ettől kezdve a Magyarországon élő zsidók egy része az egész magyar nemzetet – leszármazóiként - a Szálasi féle rezsimmel azonosítja, ezért veszik maguknak azt a bátorságot, hogy büntetlenül, permanensen és pofátlanul leantiszemitázzák, lerasszistázzák, lefasiztázzák és lenácizzákk az egész magyar nemzetet. Ez is egy ostoba, szélsőséges nézet, amely ellen ugyanúgy fel kell lépni, mint a másik ellen. Ideje az akkori zsidó szervezetek bűnös alkuit és felelősségét is a helyén kezelni. S nem elhallgatni. 70 évvel a történtek után a mai generáció nem hajlandó sem erkölcsi, sem anyagi felelősségt viselni a holokausztért. Bélyegezzék meg azokat, akik konkrétan felelőssek ezért. Horthy a kormányzó 1-15. 1. http://www.youtube.com/watch?v=52_ENjPFJaA 2. http://www.youtube.com/watch?v=QaXjx4RkS64 3. http://www.youtube.com/watch?v=HChlITp9BiM 4. http://www.youtube.com/watch?v=wG2pY62mQrM 5. http://www.youtube.com/watch?v=PP_CjzjIZh4 6. http://www.youtube.com/watch?v=oMkFTFdffpk 7. http://www.youtube.com/watch?v=a31sXzbx9c4 8. http://www.youtube.com/watch?v=ck_z8Fokhxc 9. http://www.youtube.com/watch?v=IDUF1IZew_4 10. http://www.youtube.com/watch?v=bLPHK_RBqZM 11. http://www.youtube.com/watch?v=n5IUTLeJhM0 12. http://www.youtube.com/watch?v=mmEdpCIu1wo 13. http://www.youtube.com/watch?v=rnTIbMjVirQ 14. http://www.youtube.com/watch?v=Xz4gL9Tm2VI 15. http://www.youtube.com/watch?v=oqsU1a83IMQ |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
804 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
393 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5040 Létrehozva: 2024-03-03
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
162 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
147 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
77 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6955 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1838 Létrehozva: 2025-03-20
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30