A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére


Anonymous

#26

2013-01-20 11:10

Balog Zoltán: senkit nem lehet a nemzetből kitagadni
Balog Zoltán szerint bár "ma is vannak még, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy kollektívan el lehet ítélni népeket és népcsoportokat", senkit nem lehet a nemzetből kitagadni.


Tegnap, 14:10 [A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben] Ossza meg!




Az emberi erőforrások minisztere szombaton Solymáron, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján úgy fogalmazott: bűnt bűnnel jóvátenni nem lehet, vélt bűnt bűnnel jóvátenni még kevésbé, és vélt bűnt kollektív büntetéssel végképp nem.

"Ez történt, amikor két népcsoportról, a németekről és a magyarokról is kimondták, hogy kollektíven bűnösek valamiért, amiért politikusok, a politika és személyesen emberek felelősek, de egy nép, egy népcsoport sohasem" - tette hozzá az első alkalommal megtartott országos megemlékezésen.

Balog Zoltán kitért arra, hogy amikor 1946-ban elindultak a marhavagonok Németországba, akkor a magyarországi németek voltak azok, akik kitűzték a magyar a zászlót, amelyre azt írták: "Isten veled, hazánk".
Brian

#27

2013-01-20 11:39

Ami volt, elmúlt. Valószínúleg nem is pont úgy volt, ahogy tanítják nekünk.
A cionista bosszú (vagy fojtás a világ nyakán, vagy valami ilyesmi) szintén milliók életét keserítette és keseríti meg ma is, és népirtást művel Palesztinában.
Dolgozzanak csak a saját maguk fennmaradása érdekében, sőt, ha már jótékonykodunk, akkor inkább Palesztina szabadságharcát támogatnám.
És állami pénzt semelyik egyháznak sem juttatnék egyébként, sokkal inkább közvetlenül az oktatásnak, az egyházak totális kihagyásával. Szekuláris állam és oktatás, a hívek meg dobják össze, amire együtt van szükségük.

Keresztény feles

#28

2013-01-20 11:53

Kedves PETÍCIÓINDÍTÓ!

Teljesen egyetértenék a levelével, magyarnak érzem magam én is. Olyan magyarnak, aki anyai ágon keresztény, apai ágon zsidó származású. Soha semmilyen hasznom nem volt a származásomból, károm annál több, mert olyan un. árja magyar emberek zsidóztak le rendszeresen, akiknek az életvitelük, tisztességük hozzám képest erősen megkérdőjelezhető. Visszatérve első mondatomra: egyetértenék a levelével, ha nem érezném itt is a kettős mércét. Önök jogosan kifogásolják azt, hogy a II.Vh. holokauszt bűneiért Önöket tegyék felelőssé. Ez idáig teljesen rendben van, jogos, de: Trianonért, 1956-ért miért teszik felelőssé Gyurcsány Ferencet, Mesterházi Attilát és általában a baloldali politikusokat, akik ugyanúgy nem éltek abban a korban, mint Önök a Holokauszt idején? Én ezt hívom kettős mércének.
kortars

#29

2013-01-20 12:21

A haborunak vege lezarult sokan szenvedtek es nekem az a velemenyem ,hogy a penz nem feledteti senkivel a megtortenteket.
Jobb lene arra forditani ,hogy ifjusagunkat megtanitsuk ertekelni a nemzetet buszkek leni nagyjainkra es nem engedni el kulfoldre oket hanem megelhetest teremteni az orszagban . Idos emberek nyogdijbol elnek akik ebben az orszagban dolgoztak le eletuket es ennek az orszagnak adoztak.
Legyen mar vege nezunk elore a jovot epitsuk es ne a multal foglalkozunk.
Javasolnam ,hogy politikusaink ne kapjanak fizetest en ezt szavaztatnam meg ha annyira nagy hazafiak akkor vezesek az orszagot non profit modon csak hazaszeretetbol.

Anonymous

#30 Re:

2013-01-20 12:53

#28: Keresztény feles -

Kedves Uram!

 

A származásával semmi gond, az én feleségem ( 25 éve ) sem zsidó, csak az anyósom és az apósom, de ugyanakkor ezzel a témával kapcsolatban azt vallja, amit én, igaz, sok más dologban más a meglátásunk, de emiatt egyikünk sem szándékozik feladni az elmúlt 25 évet!

A másik megjegyzése vonatkozásában hadd jelezzem, nekünk nem az a gondunk Trianonnal kapcsolatban, hogy ők a felelősök érte, hanem elfogadják, sőt néha- néha az az érzésünk, jogosnak is tartják! Ugyanúgy, mint történelmünk, vagy nemzeti irodalmunk egy - egy nagyságát! Őket - a tények elferdítése melett, a baloldali nézeteket hirdetve elitélik és mindenféle jelzőkkel illetik!

Hogy 1956 - al kapcsolatban mi a problémánk velük?Hogy még mindig, ők is ellenforradalomnak tartják, holott tudjuk, az igazi kommunista, baloldali gondolkodású emberek és a diákok akarták a szabadságot!

Akkor Gyurcsány, Mesterházi milyen baloldali eszmét képviselnek?

Mi - hiába kommunisták lázadtak   fel- a szabadság - és a hazájukat szerető,  - védő emberek forradalmában, a szabadságban hiszünk.

 

Egyébként csak annyit had említsek meg, hányan tudják az igazságot 2006 okt.23 - ról?

Akkor, amikor mi ketten voltunk , Én a 170/65 kg - mal és a feleségem a maga 150 cm - vel haza felé a Fidesz naggyúlésről a Síp u - ban gumigolyó záport kaptunk és a feleségem élete 2 mm - n múlott ( nyakon lőtték, ha 2 mm -el beljebb megy a golyő. főütőerét lövik át , - és rá két hétre olyan infarktust kapott, hogy elhalt a fél szíve, azóta is 67.5% -s rokkantnyugdíjas).

 

Ugye nem azt akarja mondani, hogy az akkori dolgokról nem volt tudomása Gyurcsánynak?

Na Vele ez a gondunk! Mesterházival nincs, de Ő is sajnos az elődeit követi és ő sem az igazi baloldali politikát képviseli!

 

Üdvözlettel.

 

Apáthy István László

a TME koordinációs bizottság tagja

a petíció - és aláírás elindítója!

 

 


Vendég

#31

2013-01-20 13:26

Muhi,Mohács,Arad,Trianon...Don-kanyar.Épp elég.Ezért SEM kérek az ajvékolásból.

Vendég

#32

2013-01-20 13:37

Fentebb,Kecskés Csaba voltam Taksonyból.Névvel....
Árpád vére

#33 Re:

2013-01-20 14:32

#28: Keresztény feles -

Kedves Keresztény feles!

Olvassa el mégegyszer a nyílt levelet! Én nem találtam benne azt a részt, amit Ön kifogásol! Sajnos Ön az egyik fele megszokásából írta, amit írt! Hallgasson a magyar felére! Ha nem érzi magát bűnösnek, írja alá a petíciót!

Koppany

#34 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

2013-01-20 16:41

Én úgy látom, hogy a magyar történelemben van egy helyére nem tett s a mai napig nem a helyén és korrektül kezelt időszak.

Volt egy vérgőzös időszak. A német nácik által odatett, örmény gyökerű Szálasi Ferenc, akit a magyar nemzet soha el nem ismert vezetőjeként, s a nemzet felhatalmazása nélkül esküt tett a Szent Koronára, bitorolta az Árpádsávos zászló színeire hasonlító rongydarabot, majd borzalmas s soha nem felejthető - szerencsére rövid idejű - ámokfutásba kezdett a nemzet s tagjai ellen.

Úgy látom, hogy ettől kezdve a Magyarországon élő zsidók egy része az egész magyar nemzetet – leszármazóiként - a Szálasi féle rezsimmel azonosítja, ezért veszik maguknak azt a bátorságot, hogy büntetlenül, permanensen és pofátlanul leantiszemitázzák, lerasszistázzák, lefasiztázzák és lenácizzákk az egész magyar nemzetet.
Ez is egy ostoba, szélsőséges nézet, amely ellen ugyanúgy fel kell lépni, mint a másik ellen. Ideje az akkori zsidó szervezetek bűnös alkuit és felelősségét is a helyén kezelni. S nem elhallgatni.
70 évvel a történtek után a mai generáció nem hajlandó sem erkölcsi, sem anyagi felelősségt viselni a holokausztért. Bélyegezzék meg azokat, akik konkrétan felelőssek ezért.

Horthy a kormányzó 1-15.
1. http://www.youtube.com/watch?v=52_ENjPFJaA
2. http://www.youtube.com/watch?v=QaXjx4RkS64
3. http://www.youtube.com/watch?v=HChlITp9BiM
4. http://www.youtube.com/watch?v=wG2pY62mQrM
5. http://www.youtube.com/watch?v=PP_CjzjIZh4
6. http://www.youtube.com/watch?v=oMkFTFdffpk
7. http://www.youtube.com/watch?v=a31sXzbx9c4
8. http://www.youtube.com/watch?v=ck_z8Fokhxc
9. http://www.youtube.com/watch?v=IDUF1IZew_4
10. http://www.youtube.com/watch?v=bLPHK_RBqZM
11. http://www.youtube.com/watch?v=n5IUTLeJhM0
12. http://www.youtube.com/watch?v=mmEdpCIu1wo
13. http://www.youtube.com/watch?v=rnTIbMjVirQ
14. http://www.youtube.com/watch?v=Xz4gL9Tm2VI
15. http://www.youtube.com/watch?v=oqsU1a83IMQ

Vendég

#35

2013-01-20 18:11

Ezt hagyni gyalázat lenne! Ha már máshol nem, remélem, itt győz az igazságtalansággal szembeni TÖMEGES összefogás.
Ajija

#36

2013-01-20 18:12

Az igazság mióta rasszizmus?”
„Az igazság mióta antiszemitizmus?”

http://1.bp.blogspot.com/-GB14Cnn1OFI/UBmp7iP_EzI/AAAAAAAACd0/HmBV80YM91A/s400/strucc%2B20120802-400.jpg
Evajul

#37

2013-01-20 19:19

Epp ideje volt, hogy szot emeljenek a magyarok erdekeben es ne csak ocsaroljak, hibaztassak oket!

Vendég

#38 Cionista világvallás

2013-01-20 19:31

Kifele a holokamuiparos élősködőkkel az országból !
Nagy Sándor

#39 Re: Re:

2013-01-20 19:36

#33: Árpád vére - Re:  

 Árpád, amit írtam, két pohár szóda elfogyasztása mellett tettem. Ezzel csak arra kívántam utalni, hogy szín - józanon, szabad akaratomból írtam, amit írtam.  Nincs üldözési mániám és nem bántok magam sem senkit, de megismétlem, hogy engem zsidók még nem bántottak, keresztények annál többen és ez csak a rendszerváltás (1990) óta van így, amióta az antiszemiták nekibátorodtak.

Magyar vagyok.

#40

2013-01-20 19:48

Ha jól tudom az 1-2 vh-t Roszchcsildék finanszirozták ugy az amerikai mint az orosz oldalt ahogy ma is összefognak ha éppen valami MO-n nekik nem tetszik. Tehát lehet feléjük reklamálni!
MO nemcsak befogadta a menekülteket hanem iskolákat alapitott hogy a gyermekeik addig is ne a meneküléssel foglalkozzanak.

Ma a legnagyobb gond a fiatalságot megtartani és arra költeni!

Ma a magyar történelem valódiságát elővenni még mindig gond nem tanitják az iskolákban!

Miért kell 70 év alatt 9x kifizetett kártérités cimén még mindig fejni a magyarokat?
Sátor helyett igen összeülhetnének és a banki szolgáltatások elégtelensége okán kártériteni a magyar hiteleseket! - mert ma ha pusztitásról embertelenségről beszélünk akkor 1x az másszor pedig a nemzet erejét elszivó rengeteg dologtalan ember tenyésztése.

Nem nem rasszista antinemtudom mi vagyok hanem a nemzeti vagyonunk ellopásával kell foglalkozni nem pedig mondvacsinált dolgokkal.

Árpád vére

#41 Ha valaki még nem olvasta volna...

2013-01-20 20:19

Tetszene, ha végre valamelyik igazságügyi miniszter foglalkozna azzal a hivatalos levéllel, amit még 1995-ben írt az Angliában élő magyar szervezet képviselője Vastagh Pálnak.

Budapest, 1995. jún. 27.
Vastagh Pál igazságügyi miniszter úrnak
Budapest,

Tisztelt Miniszter Úr!
E hó elején napilapból értesülhettem arról, hogy Ön hivatalos izraeli útja során újabb kárpótlási igényről tárgyalt. Ezzel összefüggésben a következőkre szeretném szíves figyelmét felhívni.
Valószínűnek tartom, hogy Ön is ismeretében van annak az elmúlt évben nyilvánosságra került brit levéltári dokumentumoknak, amely a magyar ügyekkel foglalkozó osztályon F.O. 371/34498./C. 120351.sz. alatt kapott elhelyezést. Az idézett dokumentum szerint 1943 nyarán az akkori magyar kormány kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz, hogy tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból. Ennek tárgyalása során megjelent a Zsidó Képviselettől Haimer professzor, aki a zsidó nagytanács azon kérelmét adta elő, hogy "a magyar kérelem teljesítése miatt aggódnak a Magyarországon viszonylagos biztonságban élő 800.000 zsidó megsemmisítését eredményezné."
Az elhangzott vétó után az angol referens, dr. Randall, a következőt írta saját kezűleg a dokumentumra: "E kérdést megkülönböztető figyelemmel kísérjük, és ezért nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné."
Az idézett kordokumentum tartalma után egyértelműen megállapítható, hogy a magyar nemzet védőfalként lett feláldozva az országban akkor tartózkodó 800.000 zsidó megmentése érdekében.
Nem akarom ezzel összefüggésben emlegetni a világszerte szajkózott "utolsó csatlós, fasiszta, tömeggyilkos stb." megbélyegzéseket, amelyek még napjainkban is felszínen vannak. De azt, hogy az áldozattól követeljenek unos-untalan bocsánatkérést, vagyoni kárpótlást, még enyhe kifejezéssel élve is cinizmusnak nevezhető.
Az eddig felsoroltak ismeretében a következő kéréssel fordulok Miniszter Úrhoz:
1. Állítson fel egy bizottságot annak megközelítő megállapítására, hogy az 1943-as kiugrás megakadályozása következtében milyen kár érte a magyar nemzetet: a liberátorok szőnyegbombázásából, az ország későbbi hadszíntérré válásából, a lakosság elhurcolásából, azok nagy része elpusztulásából, a már többszörösen megkövetelt és kifizetett kárpótlásból, az ország negyven éven át tartó folyamatos kirablásából, a nemzetet világszerte gyalázó hangok károkozásából.
A felsorolt károkat - amelyek többszörösét teszik ki az ország jelenlegi külső és belső adósságának - teljes egészében az idézett zsidó képviselet felé kell benyújtani. Elutasítás esetén a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni.
Mindaddig, amíg a Magyar Állam ezirányú vagyonjogi követelését nem teljesítik, elfogadhatatlan a másik oldal bárminemű követelése.
Miniszter Úr! Levelem már csak azért is időszerűvé vált, mert a gyilkos nemzet minősítést éppen attól a külföldön élő neves karmestertől kaptuk, aki a sajtó híradása szerint a magyar népet "milliós nagyságrendű gyilkosoknak" nevezte. Az illető karmester Solti György, aki ezt követően május 8-án a Budapest Kongresszusi Központban a Fesztivál Zenekart vezényelte.
Miniszter Úr! Elképzelhetőnek tartja-e, hogy valaki Izrael népét a palesztinok milliós nagyságrendű gyilkosának nevezze, s utána Tel Aviv legnagyobb koncerttermében izraeli zenekart vezényeljen?"

Vendég

#42

2013-01-20 22:00

Én teremtő munkavégzéssel 10 éven keresztül megjártam 3 földrészt, más nyelveket beszélve, más embereket és kultúrákat megismertem, elismertem, soha származása miatt senkit nem bántottam, vagy gyűlöltem. Ismerem a történelmet, a valósághoz legközelebbit és azt is amit ellenünk, maguknak meghamisítottak, ma 57 évesen nem vagyok semmilyen korábbi háborúfélék átélője. Visszautasítom, hogy bárkit is gyűlölnék, nemhogy éppen a zsidókat, akár a magukat nagyon zsidónak valló kazár származékokat. Azt pedig végképp visszautasítom, hogy bárki, aki politikai vezetőnek tartja még magát, a nevemben, vagy akár az általuk már agy-mosott bármilyen nemzetiségű honfitársam nevében ilyen, a magyarságot megbélyegző, gyűlöletes és aljas dolgot kezdeményezzen, a mi költségünkre, ráadásul ellenünk.
marban

#43

2013-01-21 11:35

Azt hiszem, amit ezen a fizetös reklámoldalon bárki aláír, annak sehol semmlyen következménye nem lesz.... sajnos...
Amint látom, mindenféle komolytalan idióta peticiók is vannak itt, ami az egészeet egy nagy viccé teszi..
Kiss László

#44 Re: 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

2013-01-21 12:22

#34: Koppany - 70 évvel a történtek után a mai generáció nem viselhet sem erkölcsi, sem anyagi felelősség

Rosszul tudod! Sulyok Dezső volt az, aki hamisított származási iratok alapján állt elő azzal, hogy Szálasi örmény származású, holott csak a neve örményre fordításából adódik a Szalosján név. A budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon "tiszta" magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fűz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik.

Másik: Október 15-én vette át Szálasi Ferenc az erkölcsileg elbukott, hazaárulóvá lecsúszott Hortytól a hatalmat, melyet a többpárti Országgyűlés novemberi Határozatával szentesített. A kommunizmus, majd a liberális demokrácia tudatos félremagyarázása ellenére, a hatalomátvétel teljesen alkotmányos és jogkövető volt. Ezt a Magyar Királyi Kúria akkori elnökének az emlékirata világosan kinyilvánítja.

Legközelebb ne írj hazugságot!

 

Az Erőszakos Mázoló

#45 Az ügy előzményei és lényege:

2013-01-21 12:45



1945-ben az Ausztriát megszálló amerikai haramiák kifosztották a magyar állam értékeit (a Nemzeti Bank és más bankok aranykészletét, Mátyás corvináit, stb.) és állítólag a deportált zsidók elkobzott értékeit (ez utóbbira persze nincs kártérítési igényt hitelt érdemlően megalapozó bizonyíték) is szállító, úgynevezett aranyvonatot, amelyen a Szálasi-kormány az oroszok elől menekíteni akarta a magyar állami értékeket. Zsidó szervezetek ezt a tényt kihasználva kártérítési pert indítottak az Egyesült Államok ellen, amely 2005-ben fejeződött be: a bíróság az Egyesült Államok kormányát 21 millió dollár kártérítésre kötelezte.

Az ítéletre tekintettel a Gyurcsány-kormány 2007-ben erős külföldi inspirációra ugyan, de önként és dalolva úgy döntött, hogy Magyarország kontójára és a magyar adófizetők pénzéből további 21 millió dollárral kártalanítják az állítólagos károsultakat anélkül, hogy bármiféle konkrét kár bekövetkeztének legalább a valószínűsítését megkövetelnék, és persze anélkül, hogy a magyar államot bármiféle felelősség terhelné az amerikaiak fosztogatásáért. A magyar kormánytól formálisan nem zsidó szervezetek és magánszemélyek igényelték ezt az összeget, hanem azt Gyurcsányék ajánlották fel. A kormány 2008-ban egy a MAZsÖK-kel kötött szerződés alapján a teljes összeg háromötödét - 12,6 millió dollárt - át is utalta Magyar Zsidó Örökség Közalapítványnak (MAZsÖK) azzal, hogy a kártérítést a holokauszt-túlélők között ossza el és az összeg felhasználásáról számoljon el. Ez utóbbi feltétele a még hátra lévő összeg kifizetésének.

A MAZsÖK a pénz elosztásához kvázi alvállalkozóként külföldi zsidó szervezetek közreműködését is igénybe vette azzal az indokkal, hogy a kárpótlásra jogosultak közül sokan külföldre kerültek. Így a pénz mintegy kétharmada, 8,4 millió dollár külföldre, jórészt Amerikába került. Ezek a külföldi (főleg amerikai) szervezetek azonban az összeg felhasználásáról nem tudtak elszámolni. Magyarán: a külföldre került pénz nagy része szőrén-szálán eltűnt. A magyar állammal szemben az elszámolási kötelezettség azonban a Közalapítványt terheli, hiszen ő szerződött az állammal, tehát az általa az elosztás során igénybe vett közreműködőkért is ő felel, végső soron tehát a MAZsÖK nem tudott elszámolni a felhasználással a magyar állam felé.

Az Orbán-kormány pedig, ahelyett, hogy a szerződés alapján eljárva akár peres úton is kikényszerítette volna az elszámolást, vagy szerződésszegés címén az elszámolás hiányában felmondta volna a megállapodást, úgy döntött:tovább fizet. Mert ilyen jól állunk, ilyen gazdagok vagyunk.

Gazemberek!

Most már lehet az Orbán-kormány ellen is közvádas büntető feljelentést tenni hűtlen kezelés miatt!
Pozsonyi csata_907

#46 Re: Igazad van...

2013-01-21 12:46

#43: marban -

... de ez az első lépcső azon az úton, hogy tisztuljon a kép: Ez még egyáltalán Magyarország? Itt magyarok élnek vagy csak magyarul beszélők?

Ez az elfogadó nyilatkozat-féle csak annyit jelent, hogy van egy felvetés: Nem vagyok bűnös, nem kérek bocsánatot, nem fizetek kárpótlást! Hányan vagyunk, akik ezt így érzik, gondolják?

Mi, a T.M.E. Koordinációs bizottságában tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni, de azt valamilyen módon látnunk kell, hogy mi lesz ahhoz a tömegbázisunk. A cikket megjelentető web-helyek "harcias" kommenteléseinél ez a deklarált kiállás egy kicsit már több!

Öröm volt olvasni, hogy sokan rögtön felajánlották, hogy aláírást gyűjtenének, röplapoznának. Nos, mi ennél még többet tervezünk ebben a témában. Ehhez "teszteljük" a magyarságot. Remélem, vagyunk még legalább 1 millióan, akik aktív magyarként felemeljük a fejüket, azt mondjuk: ELÉG VOLT! és visszavesszük országunkat!

Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)

2013-01-21 13:49



Vendég

#48 Re: Re: Igazad van...

2013-01-21 14:58

#46: Pozsonyi csata_907 - Re: Igazad van... 

 Üldözési mániád van?

Pozsonyi csata_907

#49 Re: Re: Re: Igazad van...

2013-01-21 15:42

#48: - Re: Re: Igazad van...

Kedves igen bátor, névtelen!

Nem, nincs üldözési mániám, itt élek Magyarországon és tájékozott vagyok a közéleti dolgokban!

Neked is ajánlom, hogy az életről az életből meríts tapasztalatot, ne a médiákból! Persze, alapvető követelmény, hogy a magyar mentalitás szerint élj és gondolkodj, s akkor aszerint is fogsz ítélni!

Kérdés, hogy tudod-e, mit is jelent ez valójában?

Te, bátor névtelen! Magyar vagy vagy csak magyarul (is) beszélsz?

Marci

#50 Re: Re: Igazad van...

2013-01-21 17:07

#46: Pozsonyi csata_907 - Re: Igazad van...

"Nem vagyok bűnös, nem kérek bocsánatot, nem fizetek kárpótlást!

Hányan vagyunk, akik ezt így érzik, gondolják?"

-********************************

Minden ma élő magyar ember így érzi...