A választói összefogást támogató nyilatkozat
Ady Endre |
/ #1959 Menjünk vissza Ázsiába2012-12-04 22:06"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit aki különb mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!" Ady Endre, Nagyváradi Napló - 1902. január 31. |
|
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3466 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1656 Létrehozva: 2025-07-18
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1855 Létrehozva: 2025-06-30
‘Kuss’nál kuss!
1471 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
944 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
898 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
592 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
539 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
Traff Park Visszahozása
467 Létrehozva: 2025-07-29
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4839 Létrehozva: 2025-06-09
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
251 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
188 Létrehozva: 2025-07-29
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01