A választói összefogást támogató nyilatkozat
Elég ebből |
/ #1378 Re: EGYÜTT 2014!!!!!!!!!!2012-11-16 12:00#1376: Együtt 2014 - EGYÜTT 2014!!!!!!!!!! Én mindig is tudtam, hogy nagyon jól élek, csak nem látszik meg rajtam. Ma is dőzsölni fogok az ebéddel, mert leszedtem a kertben a maradék spenótomat, ez legközelebb tavasszal fog megtörténni, ha megérem. Gondolkodom, hogy a nagy dőzsölésben csináljak-e 1 zsemle (helyett kenyér)+1 tojás+ 15 dkg darálthúsból vagdalthúst(fasirt), vagy pedig süssek 1 tükörtojást feltétnek. A fasirttal jobban járok, mert azt 2-3 napra beosztom. Szóval fejedelmi ebédem lesz, tehát jól élek. A szegény embert nem nagyon tudja ezt magának megengedni, ezt kéne belátni a kormánynak. Jól élnek az emberek Felcsút környékén is. Láttátok-olvastátok, hogy az egyik létminimum alatt élő bácsi elment a Mészáros Lőrinc uraság lucernaföldjére és lekaszált egy kosárnyi lucernát a jószágainak? Hát a bácsi lebukott, a KASZÁJÁT ELKOBOZTÁK és az öreget feljelentették. Szép új világ. Nem az öregnek kellene szégyenkezni, hanem Mészáros Lőrincnek, meg annak, aki a földeket Felcsúton és az ország nagy részén osztogatja. Milyen pályázat alapján kapják azok, akik kapták, teszem fel a kérdést. A legnagyobb baj az, hogy nem látom a kiutat, ez a kormány úgy lekezeli az embereket, ahogy még az ideáljuk, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS sem tette. Ezek a felfuvalkodott kisdzsentrik, akiknek ökükbe hullott a vagyon, a gazdagság, a diploma, ezek nem tudják, mi a szegénység. Ha ezek maradnak hatalmon, elvesztünk. Mi jöhet még! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4730 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1477 Létrehozva: 2025-06-30
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1233 Létrehozva: 2025-07-10
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
932 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
822 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
661 Létrehozva: 2025-07-04
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3443 Létrehozva: 2025-06-06
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
455 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
368 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
303 Létrehozva: 2025-07-08
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
296 Létrehozva: 2025-04-30
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
241 Létrehozva: 2025-06-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
156 Létrehozva: 2025-07-10
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30