A választói összefogást támogató nyilatkozat
CM Fehérvár |
/ #109 Re: súlyos2012-11-08 21:53Milyen érdekes, az idei október 23-án az ünnep méltóságával telt a nap. Voltak demonstrációk, de senki nem szedte fel az utcaköveket, nem orozta el a "véletlen" indulásra kész harckocsit, és vonult a rendőröknek, nem gyújtotta fel senki mások autóit, vagy törte be a kirakatokat! Milyen érdekes, hogy ennek megfelelően a rendőrök nem oszlattak, nem harcoltak. El kell ítélni a túlkapásokat, a kényszerítő eszközöket megtorlásra használó rendőröket, és azokat a vezetőiket, akik műveleti területet jelölnek ki egy békés országban, sőt az a székházat átadó, és magát a "csőcseléknek" megadó parancsnokot is, aki "büszkén" jelentette, hogy átadta a székházat. Igen, ő elárulta esküjét, amit egy demokratikus ország jogrendjére tett! És persze nem kell sátortábort engedélyezni közterületen, még politikai indíttatásból sem, főleg, ha nincs megfelelő infrastruktúra a szociális ellátásban! Milyen érdekes, a történelmet gyakran próbálják meghamisítani. Most ti is azt teszitek, amikor a 2006-os történéseket napirenden tartva alapvetően akár igazságot is tartalmazó kifogásaitokkal azt a csőcseléket emelitek "fülke forradalmárrá", amely hónapokra tette "harctérré" a főváros utcáit. Mi békét, egyetértést, szolidaritást akarunk! Ne írd alá, ha nem tetszik, de ne is "károgj", mert rossz helyen teszed! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4753 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2609 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1748 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1601 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2469 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
968 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
696 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
403 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
279 Létrehozva: 2025-07-10
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
261 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
298 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19