Ne hagyjuk! / Don't Let it happen!
realista |
/ #50 realista2012-09-30 17:36Az a gond Elvtársak, hogy Önök jó bolsevik módjára folyamatosan kizárólagosságra törekszenek. Olyankor, amikor ilyen módon lépnek fel Horthy ellen, kirekesztik azokat az embereket, azokat a honfitársakat, akiknek valamilyen ok miatt Horthy fontos. Mert képzeljék el, ahogyan vannak republikánusok és demokraták, ahogyan vannak jobboldaliak és baloldaliak, ahogyan vannak szocialisták, kommunisták, liberálisok és konzervatívok, ugyan úgy vannak akiknek átkos és van akiknek kedves Horthy emléke. Ha Önök demokraták lennének, akkor lakonikus módon tudomásul vennék, hogy vannak, akik ilyen, vagy olyan ok miatt elfogadhatónak, vagy jónak értékelik mindazt, amit Horthy tett. Pl. azok a zsidó honfitársaink, akiknek családját megmentette, vagy azok a zsidó honfitársaink, akiknek felmenői tagjai voltak az akkori parlamentnek, vagy Horthy kormányának. Mert ne feledjük, talán egyetlen más magyar kormányban sem volt annyi zsidó származású magyar ember, mint Horthyéban. Tudom, Önöket nem hatják meg a történelmi tények. De hogyan is alázzák magukat azzal, hogy képesek aláírni egy olyan petíciót, amit Holokauszt Ágnes és társai kezdeményeznek? Nem veszik észre, hogy az egész akciót körüllengi a politikai bűz, a magyar-gyűlölet, a bolsevik típusú ellenfél megsemmisítési kényszer, a kirekesztés? Miért nem képesek elfogadni, hogy mások másként gondolkodnak, másként élik az életüket? Esetleg az fáj, hogy többszólamú lett az ország közélete? Hogy bolsevik ATV díszpintyeken tól ma már demokraták is megszólalhatnak a honi médiában? Hogy a pénzhajhász (svéd információ) Wallenbergen túl a hazai irodalmi életben megjelenhet Wass Albert is? Szerencsére az idő és a józan ész térnyerése Önök ellen dolgozik. Ez Önök is érzik, ezért sikoltoznak. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5496 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3959 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3388 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2273 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4148 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
717 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
431 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
212 Létrehozva: 2025-04-30
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
253 Létrehozva: 2024-11-25
Fogjunk össze az igazságos békéért!
139 Létrehozva: 2025-06-19
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
110 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
98 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04