Kérem folytassák az InuYasha leadását, mely évek óta szünetel!
Lengabor |
/ #1952012-09-09 18:36Persze, hiszen a DVD-re, amíg kiadták, vágatlan, cenzúrázatlan anyag került. Úgy nem sok értelme lenne DVD-n kiadni bármit is, ha pl. ez-az ki van vágva, kisípolva. A netre a hivatalos DVD-kről lerippelt anyag került fel, ezért teljes, illetve emlékeim szerint az A+ nevű csatorna is vágatlanul adta le az első 104 részt, így ha onnan származó TVRip-et nézel, abban sincs semmi idegennyelvű. Mivel az RTL Klub azt a kilenc részt (105-113) vasárnap délelőtt adta, és azért volt bennük elég véres és erőszakos jelenet, így az a médiatörvény értelmében olyan korán nem mehetett adásba. Nincs illúzióm, ha az RTL2 most folytatja is, és nem egy megfelelő időpontban adják, ugyanúgy vágott lesz. Bár mivel ők már a román médiahatóság alatt állnak, és ott kissé enyhébb a szabályozás, így ki tudja. A száz százalékos garancia az lenne, ha az Animax vagy az AXN Sci-fi (késő) este adnák, tuti nem lenne szétvagdalva az egész. Meg nem tudom te hogy vagy vele, de engem nagyon idegesít, ha a stáblistát a végén levágják. Az AXN-nél/Animaxnál nem szokás, de az RTL a Barátok közt kivételével majdnem az összes sorozatnál és filmnél levágja. Én szeretem hallani a magyar hangokat, közreműködőket. De mivel az RTL kereskedelmi csatorna, a reklám a legfontosabb nekik, így az a néhány másodperc/egy perc is "sokat" számít nekik... |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4696 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2448 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1384 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
803 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
690 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
A kassai magyar oktatás jövője
433 Létrehozva: 2025-07-04
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
365 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
113 Létrehozva: 2025-07-01
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15