Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Szeréna Kovács (Judit Pető) |
/ #11543 Re: Végén csattan az ostor!!!2012-07-21 13:06Hali! Nem beszéltünk össze, de nálunk is halászlé lesz, a lány 60 éves nagymamája főzi. Én nem azt akartam főzni, de majd csak rájövök, hogy nem minden úgy van, ahogy én akarom. Egyébként a gyerekek ötlete volt, kivételesen nem rossz ötlet. Nektek jó szórakozást, ezt most kihagyom, mert az idő is olyan felemás, mint a kedvem. Kiugrunk a tanyára, megnézni, hogy megvan-e még? Bár a két nagynéném már szólt volna, ha gáz lenne. Tudod, eccer volt, hogy nem volt meg, mert az előző kisházba belecsapott a villám és csak a fémlábtörlő maradt épen. Az faház volt, belül az egész lambériázva, közte hungarocell..., aki látta a tűzet, 3 napig nem tudott megszólalni. Mindhalálig Gyurcsány Ferenc!!! (Nahát, hogy én milyen hűséges típus vagyok!) Majd meg is kérem Lujzát, hogy tegye fel ide a képeimet, hogy mind az összes 8-10 embernek szembetűnő legyen. Sajnos, én nem tom' feltenni, mert én sok mindent nem tudok, pl. azt sem, hogy a picasára hogy kerültek??? - én nektek szándékoztam volna küldeni, de, akit érdekel, ott is megtekintheti!
Ui.: Fletó gyanúsítása csődöt mondott, akárcsak a fidesz!!! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5495 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3863 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3377 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2232 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
4038 Létrehozva: 2025-05-14
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
672 Létrehozva: 2025-06-19
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
426 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
252 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
206 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
107 Létrehozva: 2025-06-07
Fogjunk össze az igazságos békéért!
100 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
96 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04