Nem Adjuk a Bánki Szakiskolát !

A közönyről
Könnyű elsüppedni a közöny mocsarában, mert meleg és körbevesz. Azt a látszatot kelti, hogy minden rendben. Kényelmet biztosít. Nem kell semmit tenni csak mozdulatlanul várni. A mozdulatlanság nem jár veszélyekkel, olyan veszélyekkel, amit a változás, változtatás hozhat. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ha nem kérdezek, nem fogok fázni. Jó nekem ez a posvány. Elfed, betakar, véd.

Ebbe taszított minket a múlt. Nem kellett gondolkodni, mások megtették helyettünk. Kérdezni sem kell, hisz úgy sem értünk hozzá. Túl sokat nem kell tudnunk, mert akkor veszélyeztetnénk a titkos (üzleti) tárgyalások kimenetelét.

A közönybe süllyesztett társadalomban halkan kell beszélni, nehogy felkavarjuk az állóvizet. A közönyben elég ha megtudjuk, hogy mi és hogy történt hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Már ha elolvassuk az erről szóló tájékoztatást. De persze azt is minek.

Ha egy lázadó, hangoskodó, kritikus, hőbörgő kérdezne az már baj. Ha a hangja terjed a békanyálas víz tetején az már gond. Mert akkor már meg megrezdül néhány szemhéj. Megmozdul néhány kar és nyújtózkodni kezd a belógó faágak irányába. Persze az ellenérdekeltek sem restelkednek. Már hallatszik a hangszórókból a bódító dallam. Hátha valaki mégis inkább a tehetetlenség magyarázatát választja. Mint a piros, vagy a kék kapszula Matrixban. Pedig tudjuk: nincs lehetetlen, csak tehetetlen. De pont ez a cél. Azt a látszatot kell kelteni, hogy minek...úgy is hiába tennék bármit is...úgy is felesleges...kis pont vagyok én ahhoz...stb.

A közöny a könnyebbik út. De a közöny a sátán kísértése. Ellen kell állni. Emlékezzünk rá ahogy kisgyermekként küzdöttünk, ha leszorítottak a paplannal. Emlékezzünk!
Valóban megkezdődött a küzdelem és a tét az (ön)tudatos lét. Harcra fel!

(Csernyanszki bejegyzése a blog.soskut.hu oldalon)