Magyarország önrendelkezése és szuverenitása
Vendég |
/ #3751 Re:2012-01-22 14:45Nincs köztünk vita, bennem is ugyanilyen kérdések merülnek fel az EU-val meg a működésével kapcsolatban, csak belegondoltam, hogy ez mi mindent jelenthetne, hiszen már annyi szállal kötődünk, és nem csak az EU-hoz, hanem az EU-országokhoz is. Ilyen pl. a Schengeni egyezmény is - és még sorolhatnám -, és már igen sokat beleöltünk, és még többe kerülne a leválás. Szerintem érdemesebb kivárni ennek az egész mostani cirkusznak a kifutását, mint elkapkodni a dolgot, mert tényleg úgy gondolom, hogy vagy az EU, vagy a liberális oldal hamarosan szétesik, ez utóbbi azért, mert nincsenek megtartó értékeik. Meg hát vannak más szempontok is. Édesanyám pl. azért szavazott - és vele együtt én is - az EU-belépésre, mert, ahogy ő mondta: "végre keblünkre ölelhetjük a testvéreinket". (Akkor 83 éves volt.) Az volt a meggyőződése, hogy ha másra nem, erre biztosan jó lesz az EU, hogy az elszakított honfitársainkkal könnyebb lesz a kapcsolat. Merthogy ő abban nevelkedett fel - és én is -, hogy nagyon nehezen lehetett tartani bármiféle kapcsolatot, és ez végül is megvalósult, mióta Románia is belépett, már csak a Kárpátalján és Szerbiában vannak nehéz helyzetben a magyarok. Bár Szlovákia EU-tag, ott sem túl könnyű a magyaroknak, és ezzel kapcsolatban rendesen megtapasztaltuk a kettős mércét. Szóval többféle oldalról is lehet nézni a dolgokat.
|
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3462 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1851 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1633 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1432 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
927 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
871 Létrehozva: 2025-07-04
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
833 Létrehozva: 2025-07-03
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
590 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
512 Létrehozva: 2025-07-08
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
489 Létrehozva: 2025-07-22
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
489 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
438 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4827 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
177 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
164 Létrehozva: 2025-07-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30
Tiszta levegőt Százhalombattán és környékén! Átlátható tájékoztatást és valódi intézkedéseket kérünk az olajfinomító ügyében!
128 Létrehozva: 2025-07-04