Tiltakozás az egész napos iskola ellen
Andy |
/ #2722012-01-17 22:35Amikor én elsős voltam, meg másodikos, szóval kisiskolás, emlékszem, nem volt ennyi tananyag, és nem kellett otthon órákig, estébe nyúlóan kínlódni a betűkkel, számokkal. Azóta eltelt majd negyven év. Felgyorsult a világ. És már a gyermekeinket is pörgeti: egyre rövidebb idő alatt egyre több információt kell a fejükbe gyömöszölni, megerőszakolva naponta 5-6 órában fejletlen személyiségüket és sárba tiporva ezzel érdeklődésüket a világ csodái iránt, mint az olvasás adománya és a matematika. Senki sem tanítja meg őket hatékonyan tanulni és vágyni az újabb ismeretekre. Ez az egész már önmagába véve is nagyon szomorú. A tárgyi feltételekről már nem is beszélve. A mi gyerekeink így is napi nyolc órát sínylődnek neonnal megvilágított, zsúfolt helyiségekben, s rossz idő esetén komoly kihívás a pedagógusnak, hogy el tudja őket órákon keresztül foglalni. Ja, hogy vannak olyan társadalmi helyzetű, európai normákra nehezen szocializálható népcsoportok kis hazánkban - egyre nagyobb számmal - akik képtelenek magukat értelmesen elfoglalni? Azért még nem kellene törvényi szinten az egész társadalmat karámba kényszeríteni. Legyen ilyen iskola, meg olyan is? Ez jó ötlet a városlakóknak. De nem mindenki lakik városban. A kis falvak pedig lassan még azt az egy szem általános iskolájukat sem képesek rendesen működtetni. A vidéki gyermekekkel ki törődik? Köszönöm, hogy elmondhattam! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
901 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5760 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
337 Létrehozva: 2025-04-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
95 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
86 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30