Magyarország önrendelkezése és szuverenitása


Vendég

/ #1811

2012-01-14 13:44

Polycentrikus Európa= PL. Közép-Európai Nagyrégió, Dél-Európai Nagyrégió, é.í.t.az Európai Nemzetek unióján belül.(Ne egy központi Vízfej uralja Európát.
Az Európai Nemzetek értékei és érdekei közösek és örökök.
Minden Nemzet Felelős Minden Nemzetért.

Nemzeti maximum kell
SZILI KÁROLY
Lám milyen botor, bátortalan és esendő az emberi lélek, főképpen a magyar lélek. Nem merjük vállalni, büszkén felmutatni a tisztes magyar létet, bizonyságát adva a reménynek.
Alkudozni próbálunk egyre, csak vergődünk a kelepcében, amit ránk kényszerítettek. Nehezen ismerjük fel azt, ami pedig egyes-egyedül üdvösségünk hozná sorban, szépen.
Csak erőlködünk, fontolgatjuk, ízlelgetjük a ránk erőltetett nemzeti minimum mikéntjét. A nemzeti minimum (?) mily balgaság, mily dőreség amely ellenfelünkhöz idomít örökké.
Mondjuk ki bátran népünk szép igazát, mellyel megmenthetjük gyönyörű hazánkat. Ne igazodjunk örökkön örökké az idegen szívűekhez, a betolakodókhoz, a magyar valónkat fel nem vállalókhoz.
A magyar érdekek és magyar értékek védelme csak is azt kívánja, hogy a nemzeti maximum legyen írva a haladás zászlajára.
Csakis a nemzeti maximum lehet az igazodási pont.
Csak a magyar teljesség az, ami igazán emberhez méltó.
Ne legyünk hát kicsinyhitűek, valljuk meg büszkén a szépséges magyar létet.
Mosolyogjuk meg bátran azokat, akik az ember-törpítő kicsinységet kínálják nemzetünknek, népünknek..
A magyar nemzeti maximumnak három fő pilléren kell nyugodnia mindenkor.
Először is az Isten-hiten, mely hit ezer éven át a magyarság megtartója és fontos iránytűje volt a nehéz évszázadokban is.
Másodszor a rendületlen hazaszeretet említendő, amely történelmi nagyjainkat is egyértelműen jellemezte. Ugyanakkor ez a hazaszeretetünk minden nép által méltányolt, elismerést kiváltó tulajdonságunk volt, és az kell legyen a jövőben is. Tehát cselekvő hazaszeretet.
Harmadszor és egyáltalán nem utolsóként a család a magyar megmaradás fő pillére. A tradicionális házasságban kiteljesedő boldog emberi lét. Végül is a szerető családi közösség a magyar haza alapköve, a cselekvő hazaszeretet letéteménye.
Mindenkinek, aki velünk él a magyar hazában, tiszteletben kell tartania, respektálnia kell a magyar érdekeket és értékeket, valamint a magyar tradíciókat és a nemzeti ereklyéket, legalább az elvárható tolerancia szintjén.
Ne alázzuk meg magunkat azzal, hogy a nemzeti minimum kisemmiző fogalomköreinek megvitatására próbáljanak rávenni bennünket az idegen-szívüek.
Nemzeti maximum kell. Csakis a nemzeti maximum egyértelmű kérdéseinek a lefektetése viheti előre nemzetünket az önbecsülés, az önazonosság útján. Ez egyben megmaradásunk záloga.
Ennek főbb elveit a magyar alkotmányba is bele kell foglalni, meg kell fogalmazni, hogy igen is van a magyar érdekek és magyar értékek valamint a nemzeti ereklyék tisztelete ellenében elkövetett bűntett…
Egy alkalmas törvényben pedig szépen sorba kell venni a tényállásokat.
Nemzeti maximum kell, a magyar megmaradás érdekében.