Magyarország önrendelkezése és szuverenitása
Vendég |
/ #17962012-01-14 12:45Teljességgel egyetértek ezzel a peticióval. Óriási nagy hiba, nem is hiba, hanem nemzetellenes bűn volt belépni az európai unióba, amely nem más, mint "a cionista világuralom gazdasági és politikai diktatúrájának európai szerve".Hogy cionista azt pl.egyértelműen igazolja, hogy a tervezett EU alkotmányából ki kellett hagyni a keresztény gyökereket, ezért bukott meg, s lett helyette Liszaboni Szerződés. Diktatorikos jellegére csak egyetlen példa az Írország-i népszavazás, amit addig folytattak, amíg a belépést el nem érték. Ma Magyarországot a cionista nyugat meg kívánja fojtani, mert intézkedéseivel, alkotmányával és törvényeivel nemzeti érdekeket,és nem a nemzetközi bankárkasztot , hanem a nép felemelkedését kívánja szolgálni, és ráadásul még magyar és keresztény is akar maradni. De félnek attól is, hogy az ország példát mutathat a többi elnyomott nemzetnek is. Egyet kell tenni most úgy, mint 56-ban tettük: összefogni és nem engedni, s ha kell kilépni ebből a mocsokból. Ha saját nemzeti bankunk lenne, az abban lévő deviza tartalékokból és pénzkibocsátással ugyanúgy tudnánk magunkat finanszírozni, mint az USA teszi.Kapitulálás helyett ki kell lép ez EU-ból, aminek egyébként sincs jövője. Vehetünk példát a gazdaság helyreállításához Németországról, ahol az első világháború és a gazdasági válság, valamint a háborús jóvátétel miatti totális nyomorból 1933-tól 1938-ig, azaz 5 év alatt Európa leghatalmasabb országa lett. Ajánlom a kételkedőknek Johannes Öhoquist: "A Führer birodalma" című könyvet. Gróf Endre közgazdász Pécs |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3345 Létrehozva: 2025-07-11
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
939 Létrehozva: 2025-07-18
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
667 Létrehozva: 2025-07-16
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2026 Létrehozva: 2025-07-10
‘Kuss’nál kuss!
1280 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
325 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
422 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1778 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
150 Létrehozva: 2025-07-14
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
462 Létrehozva: 2025-07-08
A kassai magyar oktatás jövője
761 Létrehozva: 2025-07-04
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
333 Létrehozva: 2025-06-30
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
152 Létrehozva: 2025-07-09
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4789 Létrehozva: 2025-06-09
Petíció a Ferencváros Angyal utca és környezetének forgalmi túlterhelése ellen
97 Létrehozva: 2025-07-02
Füstmentes koncerteket akarunk!
42 Létrehozva: 2025-07-14
Ellenpetíció - A kulturális öngyarmatosítás dicséretére – avagy Kneecap és a walesi bárdok
39 Létrehozva: 2025-07-18
Védjük meg falunk élővilágát – kérjük a kémiai szúnyogirtás leállítását és a biológiai módszerek bevezetését Nyúl községben!
88 Létrehozva: 2025-07-11
Tiszta levegőt Százhalombattán és környékén! Átlátható tájékoztatást és valódi intézkedéseket kérünk az olajfinomító ügyében!
122 Létrehozva: 2025-07-04
Legyen ivókút a József téren!
152 Létrehozva: 2025-07-01