IGAZSÁGOT GERÉB ÁGNESNEK!/JUSTICE FOR ÁGNES GERÉB!

#282: -

Amikor az első gyermekemet szültem, a kutya nem nézett rám órákon keresztül! -megjegyzem, 11 órás volt a szülésem. Magamra voltam hagyva a rideg és hideg kripta szerű szülőszobán. Időnként kegyesen előjött az orvos és megvizsgált, majd szó nélkül órákra ismét eltűnt. Ismét egyedül maradtam, se orvos, se szülésznő. Majd ismét előjött, szó nélkül hajnalban, mereven megint megvizsgált és elment. Nekik ez volt a természetes. Egy szó nem hangzott el a szájából az orvosnak még akkor sem, amikor megszületett a fiam reggel 8.20 ra. Észre vettem, hogy az üvegablakon túl egy csomó fehérköppenyes fiatal nő és férfi állt. Talán orvostanhallgatók, nem tudom, senki nem szólt róla semmit. Nekik ez természetes volt. Én ott voltam kiterülve széttárt lábakkal, megalázva, szégyenkezve, ők meg bámultak befelé. Tudjátok ki mondta meg, hogy fiú? A szülésznő. Aki bepólyálva megmutatta és csak másnap láthattam újra. Azután az orvos leült az asztalhoz és adatokat kérdezett, rutinszerűen majd elment, mint egy hentes, aki jól végezte a dolgát. A varratszedésnél láttam ismét, meg időnként a viziten az 5 napban, oszt jónapot. Ja persze behívatott a szobájába és átnyújtotta a zárót. Nocsak gondoltam, a szobámba is behozhatta volna mint többieknek a másik doki. Vajon miért is nem? ahh. Lekésett a hálámról. Akkor elhatároztam, fogadok a másiknál orvost, mert nem szeretnék átmenni ezen ismét. Egy boncteremben különben bánnak az elhalttal. A második gyermekem farfekvéses volt. 12 órát vajúdtam. Az orvost csak a vége felé láttam, amikor elkezdtük a tolást, addig a szülésznő vizsgált meg időnként szó nélkül. Ez egy rémálom volt, de egy kedves szó még a nem kevés pénzemért se jött ki az orvos száján, csak ennyi: "nyomjon, mert meghal a gyerek!!!!" Nyomtam és nyomtam, ő meg a gyomromra feküdt és kinyomta belőlem a kislányomat, mondván faros baba. Ennyi volt az összes beszéd, majd összevarrt és elment. A szülésznő megmutatta a babát egy pillanatra és csak akkor láttam amikor másnap behozták szoptatni. Félelmetes. Abban az időben apukák nem lehettek bent, ami bizony nagyon is jó lett volna. Ma biztosan nem szülnék kórházban!!!! Írtózom az egész gondolattól még ma is pedig már el telt egy jó pár év. Lehet, hogy rutin a szülés levezetése, de ne feldjék el kedves doktorok, nekünk a szülés nem az!!!! Egy gyönyörű élménynek kellene lennie és ezzel szemben még meg is keserítik. Sok férfi belepusztulna a szülésbe, ahogy önök is kedves doktorok!