Petíció a budakalászi Téglási András és Kántor utcák forgalmi átalakításáért
Vendég |
/ #2 Re:2018-11-15 18:44Tisztelt Hegyvári János!
Tegnap napon kétszer jegyzett be egy Batthyány Attila az önével kísértetiesen megegyező tartalmú hozzászólást. Nem hinném, hogy túl sok ember van Budakalászon vagy környékén, aki éppen ezt a petíciót bújja éjjel-nappal, így észrevehette, hogy törölve lett az aláírása, ráadásul 2x is egy napon (tekintve, hogy erősen trollkodás benyomását keltette). Ön viszont igen árulkodó módon ezt bocsátotta előre, hogy már megint törölve lesz... Eléggé sokatmondó és beszédes. Továbbá a petíciókat természetüknél fogva a támogatóik szokták aláírni. Tehát, ha neve az aláírók listáját "gazdagítja", akkor mindez egyetértéséről tanúskodik. Nem én, ön lehet fogalomzavarban azzal kapcsolatban, hogy van-e keresnivalója ebben a petícióban. Ugyanakkor emlékeztetném, hogy a jelenlegi testület már 2014-ben elkerülő utat ígért a József A. u. és a Szentendrei út összekötésére ezen a nyomvonalon, amit tavaly szeptemberi hivatalos nyilatkozataikkal (városi honlapon) is megerősítettek. Ezzel párhuzamosan, 2016-ban Rogán László azzal húzta be a csőbe a területen telket vásárlókat, hogy személyesen ígérte nekik, nem lesz ott semmiféle menekülőút. Amikor pedig ezek a családok ideköltöztek, próbáltak az ígéretükhöz híven a kedvükre tenni, ezért kialakították a jelenlegi használhatatlan és fenntarthatatlan állapotokat (útakadályok formája, burkolat szélessége). A közmeghallgatáson Krepárt Tamás is elmondta, hogy 15-20 éve benne van a HÉSZ-ben ez az elkerülő/összekötő út, akik oda költöztek, azok, ha tájékozódnak, ezzel tisztában kellett lenniük. Ez nemes egyszerűséggel a település különböző részein lakóknak az egymás elleni kijátszása, amit most is folytatnak, amikor az egyik csoportnak teszik a szépet (leveleznek velük barátilag), a másik városrész lakóit pedig dilettánsnak és alkalmatlannak titulálnak egy jogosan megfogalmazott petíció kapcsán.
Gergely Cecília |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1871 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3299 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
1040 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2092 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
498 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
471 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
447 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
409 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
279 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
266 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49507 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
144 Létrehozva: 2024-04-26
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5556 Létrehozva: 2023-07-26
Élhetőbb Verőcét, mondjunk "NEM"-et a Gigaprojektre!
190 Létrehozva: 2024-04-01
Petíció Vidnyánszky Attila elbocsátásáért
938 Létrehozva: 2023-12-23