Tiltakozás az egész napos iskola ellen
Óvodakerülő |
/ #2302011-12-07 19:4697-100 hozzászólókhoz/ Én egyáltalán nem jártam óvodába, mert valami kideríthetetlen okból erősen kötődtem családomhoz, és rettegtem az óvodai közösségtől. Nagyon boldog gyerekkorom volt. Ennek ellenére 6 éves koromtól minden gond nélkül beilleszkedtem az iskolai közösségbe ("Egésznapos" iskolába sem jártam, még napközibe sem), a legjobb tanulók között voltam. Egyetem, dupla doktorátus, tudományos karrier, több évtizedes tanári munka (általános iskolától-egyetemig). Kiegyensúlyozott felnőtt lettem, de még mai napig is rémálmaim között szerepel az a három napnyi próbaidő az óvodában. Lehet, hogy én vagyok a kivétel, aki erősíti a szabályt? Bizonyára vagyunk még páran az országban ilyen "óvodakerülők". A hatóságoknak megvannak az eszközeik a hátrányos helyzetű és egyéb veszélyes körülmények között élő gyermekek ellenőrzésére, elválasztására a neki kárt okozó szülőtől és nevelésére. A normális családoktól nem kellene elvenni a nevelés jogát ilyen hamarjában összeütött törvénnyel. Engem ez a rendelet már-már Madách I.:Az ember tragédiája falanszter jelenetére emlékeztet. Valóban tragédia lenne (nemcsak a gyerekekre, hanem a kormányzó pártokra nézve is) ezeket ilyen formában bevezetni. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
901 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5759 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
334 Létrehozva: 2025-04-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
173 Létrehozva: 2025-04-28
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
93 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
86 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6960 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2314 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30