Provokátor Figyelő!

Provokátor Figyelő- szerkesztőség

/ #99 Újabb provokáció!

2017-12-04 19:24

Ahogyan sejteni lehetett a szexuális zaklatások mögé felsorakozott a ballib média és  holdudvara!
Meglátásunk szerint az eddig nyilvánosságra került vádaknak van valóság alapja és mélyen elítélendő minden ilyen jellegű cselekedet, de az elmúlt napokban olyan esetek is nyilvánosságra kerültek, melynek megtörténte erősen kétségbe vonható. Az a gyanúnk támadt, hogy ez már nem szól másról mint ismeretlen és jellemtelen művészek küzdelméről a 15 perc hírnévért. Ettől egyesek anyagiakat és ismertséget, kapcsolatokat remélnek.
Ezt nem fogják megkapni! 
A legújabb provokátorunk Follinus Anna költőnő aki nem utolsó sorban leszbikus! Több nőjogi és melegjogi szervezet támogatója, köztük olyanokénak is, melyek Soros Györgyhöz köthetőek. Ezen szervezetek egy részének a székhelye az az Auróra amelyet a nyár folyamán egy időre bezártak. Részben a helyi lakók tiltakozása, részben az ott működő kábítószer dílerek miatt.
Follinus Anna és szervezetének a célja nem több,mint a meleg életforma elterjesztése. Nézeteik szerint aki nem próbálta még a saját nemével az legalább annyira ciki mint aki tizennyolc évesen még szűz! nem titkolt céljuk a meleg életforma elterjesztésével a népesség csökkenés, mely lehetővé teszi a későbbiekben nagy számú menekült letelepítését amely az európai keresztény értékek és az EU - így hazánk meggyengítése és elzüllesztése. Úgy látszik, hogy Soros Györgynek semmi sem drága! Úgy látszik, hogy bizonyos embereknek semmi sem szent!
Egy olyan közösség szétrombolása kezdődött amely hosszú évek munkája során jött létre és nagyban hozzá járult hazánk kultúrájának a gyarapításához és a fiatalok műveltségéhez. 
Teljes mellszélességgel a Stádium kiadó mellett vagyunk és nem hiszünk Follinus Anna hazug és becstelen rágalmainak!

Lovászi Fruzsina