MINDEN EDDIGINÉL KEMÉNYEBBEN TÁMADJA SOROS GYÖRGYÖT A MAGYAR KORMÁNY. TILTAKOZZUNK!

Kedves Dárdai Zsuzsa!

Köszönöm, hogy időt és fáradságot szánt arra, hogy elindította és gondozta ezt a petíciót. Köszönöm, hogy szólt, amikor oly sokan hallgatnak. Szívesen csatlakoztam én is a jó ügyhöz. Ne szegje kedvét, hogy "csak" ennyien voltunk, akik aláírták. Hiszem, hogy a csöndes kissebség előbb-utóbb legyőzi a hangos többséget. 

Tisztelettel Boldizsár András

Búcsúzóul hadd idézzem ide Bertold Brecht egy rövid írását:

Bertold Brecht: Legenda arról, miként keletkezett a Tao Te King, amikor Lao Ce emigrációba ment



Hetvenéves volt már és törődött,

Vágyott megnyugodni szerfölött.

Mert a jóság a világról újra cihelődött,

És nyomában a gonoszság megerősödött.

Hát a bölcs sarut kötött.



Ami kellett, zsákba dugta rendre:

Keveset bár, mégis eleget.

A pipát mondjuk, mit szívott estelente

És a könyvet, mit böngészgetett.

Némi fehér kenyeret.



Örvendett a völgynek, s máris elfeledte,

Amikor az út a hegyre tért.

Ökre a friss zöldet vígan hersegette,

Lassan ringatván hátán a vént.

Néki megfelelt azért.



Ám negyednap fönt a sziklaháton

Odaállt elé egy vámszedő:

„Vámolandó holmi?” - „Nincs, barátom.”

„Mester volt, tanított” - szólt az ifjú ökörvezető.

Érthetett belőle ő.



Huncutul a férfi odavágja:

„Ki is sütött valamit e vén?”

A fiú meg: „Azt, hogy a víz, gyenge bár, kivájja

A követ is - érted? - jószerén.

Győz a lágy, és enged a kemény.”



Hogy az idő kárba alkonyig se vesszen,

Megnógatták most az állatot.

S egy fenyőnél tovatűntek már-már mind a ketten,

S fölkurjant a vámos ekkor: „Hé, megálljatok!”

Valami fejében járhatott.



„Hogy is állunk, öreg, ama vízzel?”

Szólt a mester: „Látom, érdekel.”

Az felelt: „Csak vámszedés a tisztem,

De hogy kit ki győz le, tudni szintén érdekem.

Mondd meg hát nekem!



Diktáld! És majd a fiú leírja!

Ilyesmit az ember nem visz el.

Akadsz nálam tintára, papírra

S vacsorára szintén: Itt lakom közel.

Beleegyezel?”



Az megfordult, ott állott a vámos:

Gönce egy-folt, lába meztelen,

Homloka már összevissza ráncos.

Győztest lát? Az agg jól tudta: nem.

„Te is?” - morgott csendesen.



Udvarias kérést megtagadni

Az öreg már kissé túl öreg.

„Méltó választ illik annak adni,

Aki kérdez” - mondta. A fiú meg: „Az idő is hűvösebb.”

„Jó, maradjunk keveset!”



És a bölcs az ökréről leszállott.

Tolluk hét álló nap sercegett.

És a vámos hordta étkük (s közben csak halkan gyalázott

Egy-egy csempészt, kit nyakon csípett).

S aztán vége lett.



S nyolcvanegy mondást kapott az ember

A fiútól egyik hajnalon.

S a kis útravalót megköszönve, menten

Kanyarodtak a sudár fenyőnél föl a sziklaoldalon.

Illendőbben ki tehet vajon?



Mégse csak a mesteré az érdem,

Kinek könyvünk fedelén neve!

Mert a bölcstől bölcsességét el kell venni szépen.

Ez meg épp a vámos érdeme:

Ő iratta véle le.



(Csorba Győző fordítása)