Tiltakozunk Pesty László bírósági elmarasztalása ellen!
Vendég |
/ #62011-11-10 13:51Pesty László riportot, illetve dokumentumfilmet készített a tönkrement libatenyésztőkről. A dokumentumfilm az elhangzott vélemények rögzítését tartalmazza, azt mutatja be, hogy az állítólag teljesen ártatlan Bajnai Gordon közreműködésével, vezérlésével kialakult helyzetben emberek élete ment tönkre, mivel a munkáért járó fizetségüket nem kapták meg. Emlékezetem szerint 9 fő nem bírta elviselni és feldolgozni, hogy a családja gyakorlatilag megélhetési gondokkal küzd, gond a napi élelem megvásárlása is, ezért öngyilkosságba menekült. Az egyik tüntetésen szerepelt a tönkrement százak-ezrek képviseletében 2 fő, akik elmondták az eseményeket, és a szomorú végkifejletet.Tudtommal, fizetségüket a mai napig sem kapták meg. Úgy gondolom, hogy Bajnai Gordon közvetve mindenképpen felelős a történtekért, az a kijelentése nem mentség, hogy "nem értettünk hozzá" - akkor talán nem kellett volna belekontárkodni!!! Pesty László rendezőnek nem feladata, hogy az érintettek által a részére elmondottakat minden irányból "lenyomozza". A szólásszabadság és sajtószabadság értelmében azonban joga van az elhangzottak alapján véleményt formálni, és publikussá tenni! Az a gondolat merült fel bennem, hogy a jelen bírói ítélet elfogult a volt miniszterelnök javára - nem állítom, nem kijelentem - csak feltételezem -, de nagyon erősen feltételezem! Ezen ítélet azt is közvetíti nekem, hogy a bíróságok előtt "vannak egyenlők és egyenlőbbek"! A bíróság ismét alulmúlta önmagát! K.Patakfalvy |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4741 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
1831 Létrehozva: 2025-07-11
PamKutya koncert
2462 Létrehozva: 2025-06-09
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1600 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1564 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
950 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
823 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
676 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3444 Létrehozva: 2025-06-06
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
348 Létrehozva: 2025-07-08
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
250 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
297 Létrehozva: 2025-04-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
209 Létrehozva: 2025-07-10
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19