UKRÁN állampolgár NE kapjon magyar nyugdíjat!!
dr Dániel Péter közvádló |
/ #3362016-05-26 09:15Rákosi hatalomra kerülése után egy 1948-ban kelt és
1949-ben bejegyzett fővárosi önkormányzati határozat alapján
a Szemlőhegy utca 42. számú ingatlant Flank Józsefnek utalták ki.
Hogy miért került Flank József nevére a villa, nem tudható.
Mindenesetre ez az állapot sem tartott sokáig.
A villát 1952-ben államosították.
A földhivatali, köznyilvános dokumentumok között nincs arra nézve adat,
hogy pontosan mikor került az egykori Sebestyén-villa Apró Antal használatába.
Annyi bizonyos, Apró Antal 1947-ben még egy Dózsa György úti laskásban élt.
Azonban az államosítás ideje táján már miniszteri rangban volt, s
bár politikai karrierjében akadt némi zavar,
Nagy Imre kormánya idején őt nevezték ki a Minisztertanács elnökhelyettesévé.
Ekkor már minden bizonnyal helye volt az elzabrált villákban, a „káderdűlőn”. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4693 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2445 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1379 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
781 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
664 Létrehozva: 2025-07-01
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4249 Létrehozva: 2025-05-14
A kassai magyar oktatás jövője
382 Létrehozva: 2025-07-04
SP Koncert
364 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
313 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
290 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
129 Létrehozva: 2025-06-30
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
113 Létrehozva: 2025-06-07
Legyen ivókút a József téren!
112 Létrehozva: 2025-07-01
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17
Multifunkciós Honvéd Veterán Otthont!
114 Létrehozva: 2024-05-15