Kiállunk az üzletek vasárnapi zárvatartása mellett!
Vendég |
/ #6852016-04-14 03:40Mert kereskedelemben dolgozom 8éve, és ebből 7évig nem lehettem a családommal hétvégenként. A gyerekeim úgy nőttek fel, hogy alig látták az anyjukat. Szinte minden szombat és vasárnap délután dolgoztam este 10ig. Az, hogy hétköznap kapok két pihenőnapot, az nagyon kevés, hiszen nem lehet egy hétvégi pihenőnappal összehasonlítani. A szüleim vidékiek, őket is alig láttam, hiszen persze, ott a vasárnap délelőtt, ami arra elég, hogy kora reggel elutaztunk hozzájuk, villámlátogatásra, de egy családi ebédet már nem tudtunk együtt elfogyasztani, mert sietni kellett a munkába. Felháborító! Soha nem tudtunk a családdal elmenni egy közös programra, strandolni egyet, vagy moziba, sehová. Nekem sajnos erre ráment a házasságom is. Most egyedül nevelem a gyermekeimet, és végre volt egy boldog évünk, amikor tudtunk közös programokat szervezni végre. És most ezt elvették, csak azért, mert vannak akik képtelenek kibírni egy napot a héten úgy, hogy ne vásárolgatnának. Kedves emberek! Vasárnap menjetek túrázni, sportolni, legyetek a szeretteitekkel, ahelyett, hogy céltalanul kóvályogtok egy üzletben. Az erdő vasárnap is nyitva van!!! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
896 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5745 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
238 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
171 Létrehozva: 2025-04-28
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
88 Létrehozva: 2025-05-09
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
84 Létrehozva: 2025-04-14
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6959 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30