Kiállás Bagdy Emőke egészséges pszichológiai nézetei mellett!
Kozma Szilárd |
/ #1722016-01-20 11:04Az egész pszichológia elleni felvetést tartalmazó hozzászólás, amire az alábbiakban válaszoltam, a Facebook - oldalamon olvasható (Kún Réka) Ne legyünk mi is hipokriták, és demagógok, mert akkor semmire sem jutunk. Mindketten tudjuk, hogy az asztrológiának is, akárcsak a pszichológiának, van egy szégyenteljes elfajulása, egy rákos-daganata és ez éppen az a változata, amivel sajnos, ma még mindig összetévesztik az egész asztrológiát. Ez a jóslásos asztrológia, amelyről azt állítják a művelői, hogy tudományos, de ennek én 23 év alatt (Amikortól tehát ezt is, mellékesen, csak hogy tudjunk róla, tehát legyünk ezekkel a jóslásos módszerekkel is tisztában, megtanították.), sem materiális-, sem spirituális – szellemi tudományos alapjait nem találtam. Ez a jóslásos asztrológia nevű, végtelenül komolytalan, globális mediális üzlet, amelynek a röhejesen idióta termékei (UN. napi és heti horoszkópjai nélkül) nélkül, ma egyetlen lapot sem, amelynek nincs tudatosan leszűkítve a témaköre mint pl., a pártlapok esetében, nem mernek megjelentetni a tulajdonosai és főszerkesztői. Sőt, a „szabad” internet portáljairól is ömlik ki ez a fantazmagórikus szemét. Ezzel szemben létezik az asztrológiának az, a sokunknak az életét és a sorsát megmentő szelem-tudományi oldala, tehát az asztrológiának az, a sok ezer éves, sőt, a több tízezer éves empirikus (materiális) megfigyeléseken és szellem-tudományos (spirituális) alapokon álló változata, amelyet mi is művelünk és amelyet nem csak mesterségünkként de élethivatásunkként is gyakorlunk. És eközben kénytelenek vagyunk állandóan felhívni az érdeklődők figyelmét és állandóan hangsúlyozni a minket az első miatt szélhámosoknak nevező rágalmazóinknak, hogy az, amit mi művelünk, és annak, amit mi tudunk, semmi köze nincs a jósolgatás förtelméhez, és erkölcsileg semmiképpen nem vagyunk összekeverhetők semmiféle jósokkal. És ez még akkor sem, ha a keresztény vallásnak és misztikának, pl. vannak un. látomásos jós-szentjei, de legalább is „prófétáló” szentjei is! 23 éves elméleti szakmai ismereteimmel és azokra alapozott, azokat követő gyakorló asztrológusi tapasztalatommal azt látom, hogy a pszichológiának igen is létezik a, szintén és ugyancsak eredeti ága és változata, amely nagyon fontos és jól használható felfedezéseket tett az emberi léleknek (Egészen pontosan: a pszichének) az asztrológia és a szellemtudományok által addig-elé, nem eléggé be- és átvilágított működési mechanizmusai területein. Itt, ezeken az un. pszichés betegségeknek a területein, a hagyományos pszichológia, minden kétséget kizáróan, igen fontos területeket vett górcső alá, és cáfolhatatlan alapigazságokat fedezett fel, amelyek bizonyos esetekben pl., az asztrológiai karma-értelmezéseknél, karma-feltárásnál is nagyon hasznosak. De az un. tűz-karmások és levegő-karmások személyi-öntudati problémáinak a feltárása és megoldása esetében is, számtalan olyan rávilágításokat és megoldási – feloldási lehetőségeket kínálnak a pszichológiai felfedezések, amelyeket mi is bizalommal és hasznosan tudunk használni. Lásd pl. a perverziók, a fóbiák és az un pszichés betegségek gazdag tárházát, amit a pszichológia tárt fel és adott rájuk (kidolgozott) használható és az esetek nagy többségében, pozitív eredményekhez is vezető kezelési – módszereket, terápiákat.)
|
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4757 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2721 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1791 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1610 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2470 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
976 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
709 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
457 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
420 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
332 Létrehozva: 2025-07-10
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
268 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
301 Létrehozva: 2025-04-30
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19