Kiállás Bagdy Emőke egészséges pszichológiai nézetei mellett!
Kozma Szilárd |
/ #132 Re:2016-01-18 15:41Márpedig ha valami áltudomény, akkor ez a gender pszicho-filozófia az! Nincs neki semmiféle materiális alapja, sőt: a materiális alapokat teljesen jelentéktelennek, sőt, nulla értékűnek deklarálja, egy, a pozitív eredményeiben sehol, soha be és vissza nem igazolódott következmény nevében. Az egyetlen dolog amiért fent lehet tartani a megható tetszetőség. A katasztrofális következmények már senkit nem érdekelnek. Ugyanannyi erővel reggeltől estig és éveken át csokoládéval kellene étkezni, és isten őrízz: csupa finomságokkal etetni a gyermekeket. Akik ilyen őrtültség szerint nevelik a gyermekeiket, meg is érdemlik azt a rengeteg keserűséget és bánatot, amit az így nevelt, bocsánat: az így nem-nevelt gyermekeik okoznak majd számukra kamasz és fiatal korukban. Csak az a baj, hogy az ily ("tudományos!) nmódon szerencsétlenné - lelki és szellemi nyomorékká - tett gyermekekből lett felnőttek ártatlanok voltak, ők semmivel nem érdemelték ki azt, hogy a szüleik megnyomorítsák az egész életüket. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
897 Létrehozva: 2025-04-25
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5754 Létrehozva: 2024-03-03
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
404 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
393 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
380 Létrehozva: 2025-04-13
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3710 Létrehozva: 2025-04-02
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
318 Létrehozva: 2025-04-23
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
304 Létrehozva: 2025-04-30
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1276 Létrehozva: 2025-03-30
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
173 Létrehozva: 2025-04-21
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
172 Létrehozva: 2025-04-28
Ne csökkentsék a boldogi óvodai csoportok számát!
93 Létrehozva: 2025-05-09
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
85 Létrehozva: 2025-04-14
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
84 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6959 Létrehozva: 2023-07-26
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
801 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
62 Létrehozva: 2025-04-15
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2313 Létrehozva: 2025-03-04
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
58 Létrehozva: 2025-04-30