Kiállás Bagdy Emőke egészséges pszichológiai nézetei mellett!

Kozma Szilárd

/ #129

2016-01-18 12:59

 

Magánlevelezés a témában:

2016.01.13. 21:19 keltezéssel, Iby írta: > >

Nekem ebből a nyomasztásból elegem van, esküszöm. Akkor a férfi dolga > a sperma bejuttatása, hiszen erre készül fel a szervezete, nem igaz? > Valamint a kemény fizikai munka, semmi több. Ezek a nembeli > sajátosságai. Miért követelőznek a férfiak, ha a saját nemükre > vonatkozó sajátosságokat nem tudják teljesíteni? A professzor asszony > meg bort iszik és vizet prédikál, hiszen sikeres pszichológus lett az > anyaság mellett. Miért nem maradt otthon? És nem kell őt félteni, elég > erős, meg tudja védeni magát. A pályatársak meg csak vitára hívták, > nem kell őket démonizálni.  

 

> Kedves Iby!  > > Nem akarok én senkit meggyőzni, csak félek, hogy ugyanaz lesz a támadás vége, mind a Geréb Ágnes ellen indított szakmai lobbista offenzívának. Ami a férfi elsődleges spirituális funkcióját illeti, amellett, amit ön is említ az, hogy apaként a nőket segítse és megvédje szülői mivoltuk megélésében, valamint, hogy a gyermekeit és általában a gyermekeket az élet értelmének és tiszteletének a misztériumába beavassa. És semmiképpen nem az, hogy a hírnév-és más (pl. gazdasági) siker-vadászó nőkkel együtt, a fogyasztás őrületét szolgáló zseniális tudósként és még zseniálisabb nagy művészként, vagy sikeres közgazdászként - politikusként, cég-tulajdonosként és cégvezetőként és ezeket szolgáló bazi igazgatóként, és siker-szimbólum sportolóként és egyéb idióta siker-szereplőként, az élővilágot a szennyezés végzetes katasztrófájába taszítsa.  

> > Remélem meg van elégedve a válaszommal. 

> > Egyébként a kérésemhez így is hozza lehet állni: 

> > 2016.01.13. 21:39 keltezéssel, Andrea Erdős írta: > > Kedves Szilárd. > > Minden szavával egyet értek! Igaz. Bagdy Emőkét tisztelem és nagyon kedves nekem, már csak azért is mert ő is Tiszafüreden született és ő végre kimondja a igazat is. Én is megkaptam ugyanezeket a vádakat , kisebb női csoportokban. Szinte mint a cápák rám támadtak az igazság kimondásáért. > > Jó hírekkel is szolgálhatok. Végre újra van állásom. :) Szeretnék megpályázni most a munkahelyen belül egy műszakvezetői állást, kérem gondoljon rám szeretettel, hogy sikerüljön. Ha nem sikerül azért tapasztalatokat szerzek. :) > > Tisztelettel. > > Erdős Andrea.

 

> 2016.01.17. 22:23 keltezéssel, Iby írta:

Kedves Szilárd! Számomra furcsa ez a látásmód, hiszen sok sikeres ember értéket is adott ennek a világnak. De azt hiszem értem, mire gondol ezzel kapcsolatban, ahogy ebben a dokfilmben http://m.youtube.com/?#/watch?v=BespWOHqzFM , pontosabban a 2. részében bemutatják az intelligens, öntudatos kissrácot, aki ugyanolyan tanyasi életet szeretne majd élni felnőtt korában is, neki elég az önmagában meglévő tudás. Mindegy, hogy csak 8 osztályt végez. Ő a gyerekeinek akarja tovább adni. Érdekes mindenesetre. >  

 

  Kedves Ibí!    

 

Látja, a civilizációtól távol,  még pl. Szibériában  is, lehetséges - sőt! - az egészséges és boldog élet!

Egyébként, ami érdekes, az nem lényeges.

Az emberi élet célja és rendeltetése a megváltás elérése, és nem a Bábel-torony építés, meg az öncélú élvezet-hajszolás. Nézze csak: hiába hágott az orvostudomány és a biológia elképzelhetetlen csúcsokra, mert az idejekorán történő elhalálozások száma, valamint az a tény, hogy ma a nők nem élik túl a férfiakat 15 - 20 évvel mint régebb, és főként, hogy a teremtői - szülői - táplálói szerveiket ki kell "pucolni" belőlük 45 - 65 éves koruk között, arra utal, hogy a tudománnyal és technikával, valamint az önkényes pszichológiai elméletekkel elérhető öncélú élvezetek útja, nem a megváltásba, hanem a pokolba vezet.