Quaestor károsultak megmentéséért
Tomboy |
/ #4877 Néhány érdekes megjegyzés amíg csend van.2015-12-01 13:54Amíg várjuk az új Q-törvényt, néhány érdekes megjegyzésem lenne, hátha valaki nem figyelt fel rá. Az MNB és a NÉPSZABADSÁG veszekedéséből azt látom, hogy a jegybank nem akar, sőt nem hajlandó tudomást venni a felelősségéről. Hazugság az az állítás, hogy a Q befektetők, azaz mi tájékoztatva lettünk a kötvény befektetésünk igen nagy kockázatáról. Az én kötvény szerződésemen az van, hogy majd az esetleges kockázatokról az ügyfeles dolgozó szóban tájékoztatást mond. Nem volt kiemelve, hogy semmilyen, még BEVA védelem sincsen. Eheleyett szóban én is teljes védelemről kaptam tájékoztatást. Tehát az MNB mellébeszél! Az MNB szerint a felügyelet sohasem fogja ellenőrizni a brókercégek, tehát a befektető pénzügyi szektor valós tevékenységét, sikerességét, nyereségét stb. Akkor meg minek vannak egyáltalán? A tájékoztató leírásokat sem jól ellenőrizték, mint fentebb írtam! A pénzügyi szektorban a bizalom ezek után a nullával lesz egyenlő, vagy még az alatt! Ha mindennek a kisbefektetők nézzenek utána, akkor minek van a felügyelet magas fizetésű dolgozóival? Szerintem a PSZÁF és a jegybank nagyon felelős. Azt várom, hogy valaki megtegye már végre a feljelentést az ügyészségen. Az alábbi ATV-s rövid videó-t nagyon ajánlom megnézésre, ha valaki még nem látta volna: http://www.atv.hu/videok/video-20151130-papa-levente-eb A magas befektetési hozamokról pedig az a véleményem, hogy a mi esetünkben az utolsó 6,55% egyáltalán nem volt olyan magas hozam, hogy irreálisan magas kockázattal járjon együtt. Az ALLIANZ önkéntes nyugdíjpénztár 2014-ben három portfóliója esetében is nettó 10% feletti hozamokat ért el. Tehát a média vagy bármelyik politikus, aki heccel és riogat a nagy nyerészkedő magas kamattal, az hülye és tájékozatlan a befektetői piacokon! Aki nem képes legalább most is 5% hozamot nettóban elérni, az ne foglalkozzon befektetésekkel. Nem érdemes pénzt befektetni a Matolcsy féle alacsony "sóher" jegybanki alapkamatokért! Gondolkodjunk el ezen egy kicsit! Lássátok a linken: https://www.allianz.hu/hu/penztarak/penztari-hozamok.html/ A HONVÉD egészségpénztár tagjai mind bukni fogják a megtakarításaikat, mert a kormány nem fog helyt állni. Szégyen! Az önkéntes nyugdíjpénztárak biztonságban vannak? Jó kérdés? És az államkötvények? A ferdeszemű azt találta ki, hogy nyugdíjba vonuláskor ne lehessen egy összegben felvenni az önkéntes pénztári megtakarításokat. Szerinte az emberek felelőtlenek, hogy egyszerre veszik ki. Tehát minket akar megóvni a felelőtlenségtől. Ehhez nem akarok véleményt írni, mert nem bírná el az oldal. Egyfolytában hülyének próbálnak nézni bennünket! Ne hagyjuk! |
|
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4717 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2459 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3442 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1455 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
852 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
821 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
586 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
367 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
160 Létrehozva: 2025-06-30
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
131 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
115 Létrehozva: 2025-07-01
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
103 Létrehozva: 2025-07-08
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06