A Gyámhivatalok gyermekek jogait megsértő eljárása ellen!!!
Vendég |
/ #42015-03-24 17:35Azért írtam alá, mert az én kislányomat is el vették 2013.02.28-án. A Siófoki családsegítő Moher Istvánné közreműködésével amit zsarolással ért el és mert félti az állását! Felháborít, hogy az állam olyan semmirevaló ,,munkahelyre"adja a fizetést amivel gyerekeket, családokat tesznek teljesen tönkre és ez alatt úgy szemétkedhetnek az emberekkel ahogy neki tetszik és ez minden családsegítőre, gyámhivatalra és az ezekben tevékenykedőkre igaz! A gyámhivatalok illetve a szakszolgálatok az összes bűnt elkövették a családom ellen! A kislányunk haza helyezésénél még azt is kifogásolták, hogy együtt élünk a feleségemmel így kénytelenek voltunk szétköltözni azért, hogy a kislányunk minél hamarabb haza kerülhessen. Ez a mai napig nem történt meg pedig még családbafogadási kérelem is van amit persze elutasítottak!!!! Ebben a családunk ellen elkövetett bűncselekményben részt vettek: az orosházi gyámhivatal ügyintézői: Szpisják Jánosné volt ügyintéző, Dr. Francziszti-Lazányi Magda volt gyámhivatal vezető, DR. Ökrösné dr. Mészáros Ágnes ügyintéző, Benke Józsefné ügyintéző, Dr. Horváth Éva gyámhivatal vezető, Lászlóné Pavlik Zsuzsanna Békéscsabai Fagó intézetben a családok ellen tevékenykedő gyermekvédelmi gyám ő az aki mindent elkövetett és követ, hogy a kislányunk ne kerülhessen egyáltalán haza akinek segítői is vannak a Békés megyei nevelőszülői hálózat és vezetője Himler Éva illetve a nevelőszülő Kovács Attila Csabáné valamint de nem utolsó sorban a nevelőszülői tanácsadó Szabó Tibor, Farkas Istvánné családgondozó Békéssámson,Szigetváriné Laczkó Gyöngyi ügyintéző Siófok gyámhivatal,Dr. Kovácsné dr. Mráv Zsuzsanna gyámhivatal vezető Siófok, Kollár Diána ügyintéző Nagykátai gyámhivatal, Visnyei Zsuzsanna ügyintéző Ezzek közzÜl soknak még gyereke sincs,fogalma se lehet a gyereknevelésről illetve úgy nevelik a gyermekemet mintha a sajátjuk lenne azaz ellenünk.Nem értem, hogy ilyen aljas embereket egyáltalán miért is alkalmaznak a család és gyermek védelemben de azt se, hogy egyáltalán mi szükség van rájuk!!!!! Ott ahol valóban fel kellene lépniük ott nem mernek vagy nem akarnak inkább becsukják a szemüket, hogy ők nem láttak hallottak semmit ahol meg tisztességesen még ha szerény anyagi körülmények között is de akarják nevelni a gyereküket a szülők ott meg mindent megtesznek, hogy ez ne valósulhasson meg!!!!Látthatják a soraimban , hogy teljesen mindegy hol él a szülő a gyermekével mindenhol ugyan azt csinálják és a legszomorúbb az egészben, hogy mindennek a gyerek issza meg a levét és családok mennek tönkre!!!! Feljebb való hatöságokhoz is fordultunk de sajnos nem történt semmi még akkor sem amikor a nevelőszülő bántalmazását jelentettük, szépen kimosakodnak mindenből azaz a korruptak!!!! Minden olyan fellépésben ami a gyerekeket, családokat érinti és sorozatos bűncselekményeket követtek el ellenük határozottan fellépünk és követeljük a felelősök azonnali, haladéktalan felelőségre vonását!!!!! Összefogással elérhetjük célunkat!!!!!! Attól függetlenül javaslom, hogy tájékoztasuk azon országokat akik a nemzetközi egyezményeket aláírták, hogy a lehető leghatásosabban lépjenek fel a gyerekek és családok érdekében akár az állam ellen is mivel ezen bűnszervezeteket elvégre ők működtetik, fizetik, gyarapítják!!!! |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4749 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2490 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1728 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1591 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2468 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
961 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
692 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
382 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
260 Létrehozva: 2025-06-30
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
257 Létrehozva: 2025-07-10
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
298 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19