Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #304

2011-09-14 02:05

Nem ott kezdődnek a gondok, hogyha egy embert koholt vádakkal bíróság elé állítanak, ehhez elegendő egy-két ember érdekből szövődő összeesküvése.
Ez még önmagában nem koncepciós eljárás, hanem puszta aljasság.
A tragédia ott jelenik meg, ahol a társadalom bizalmát élvező, háromszázhat ember, annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogy az egy-két ember által felhozott vád hamis, annak a hatalomnak a kezére játssza a vádlottat, amely hatalomról pontosan tudja, hogy minden szegmensében elfogult és részrehajló.

2011. szeptember 12-én, este 10 óra után pár perccel Magyarországon meghalt a Köztársaság, és kihalt az erkölcs.

Magyarország politikai elitje, még azok is, akik ellene szavaztak, és ezután nem vonultak ki a parlamentből, elveszítette a becsületét.

Ma Magyarország törvényeit becstelen emberek hozzák, fogadják el, és az országot becsületüket veszített rongy emberek kormányozzák.

Számomra az a megdöbbentő, hogy ezek után ezek az emberek még képesek a tükörbe nézni.

Ez - nem átvitt értelemben - TRAGÉDIA

(Hajcihő)