Ötezer forintos vásárlási utalványt a Pennys hűségpontokért
sneanna |
/ #1432014-09-02 12:40Érdekes dolog ez... -Egyrészt több pennys dolgozóról is tudok, aki egy 1000ft-os vásárlás után egy kb 30-40cm-nyi pont-sorozatot adott oda az unokatestvérének, ugyanez eljátszva akármilyen rokonnal, stb stb. Arról nem is beszélve, hogy ők is lopták a pontokat, plüssöket!!! Ez nem kitaláció, hanem megtörtént! -Másrészt ha a pennys dolgozó elvileg nem gyűjthetett, akkor a szépen hazalopott pontokat odaadja XYZ-nek, aki beváltja helyette, így az akció elkezdése után 1 héttel az éppen leérettségizett kis csitri már ott vigyorog, hogy neki megvan mindegyik. -És igen, én is fel vagyok háborodva, mert ha nem lettek volna ezek a nyamvadt pontok, nem vásároltunk volna ott! Gusztustalan amit a vezetőség, és a dolgozók egy része művelt! Nekünk is sok mindenki gyűjtötte a pontokat, akik csak azért mentek oda, hogy a lányaimnak legyen plüss. Nos nincs egy sem, egyiknek sem... -Továbbá még mindig bízom benne, hogy sorra kerülünk, ugyanis több mint egy hete felíratkoztunk. Az itteni pennyből már hívtak egy pár embert, akik 3 nappal előttünk, azaz 22-én írtakoztak fel. Nem magam miatt szeretném, hanem mert a gyerekeimnek gyűjtöttük. Nem kezdek még el hőzöngeni, mert idő még van, hogy hívjanak. Majd akkor, ha a gyerekeknek nem jut semmi... |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
808 Létrehozva: 2025-04-25
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3709 Létrehozva: 2025-04-02
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
395 Létrehozva: 2025-04-18
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
379 Létrehozva: 2025-04-13
Töröljék el a kötelező MESZK tagságot
5226 Létrehozva: 2024-03-03
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
316 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
163 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
153 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2310 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
78 Létrehozva: 2025-05-02
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6956 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
60 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
55 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
54 Létrehozva: 2025-04-25