Vass Gabit szeretnénk!
xy |
/ #35 önkéntesség :)2014-07-01 23:44Mondjuk hogy miért kell önkéntes munkának nevezni azt, hogy valaki az állami infrastruktúrán maszekol, és persze a kórházzal együttműködve adót csal, azt nem tudom. Kifogásom nincs ellene, én magam 60 ezer forintot fizettem Gabinak, 100 ezret az orvosnak, szóval nem szólom le, csak a szó mást jelent, mint ami történik. Gabi a felkészítőn nagyon kedves és alternatív volt, aztán meg a szülésnél már nem annyira. Voltak jó pillanatai, amikor tudott segíteni, de alapvetően elég lekezelő volt. Ha mással nem, ennek ősztinén örülök. A petíció meg nagyon kedves dolog, de én inkább olyan petícióhoz szeretnék csatlakozni, amiben azért állunk ki, hogy szerződéses keretek között, legálisan megfizetve a támogatást lehessen szülni. |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
799 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
384 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
378 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
149 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
139 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2307 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
69 Létrehozva: 2025-05-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
798 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
52 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
52 Létrehozva: 2025-04-25