Nyílt levél Balog Zoltán miniszterhez a tankönyvrendelés ügyében

2014. április 29., kedd: Nemzet-nemzetiség
Kinek hatalom a tudás?

http://www.3szek.ro/load/cikk/69813/kinek_hatalom_a_tudas

...Bombaként robbant az a hír is, hogy az egy héttel ezelőtt meghirdetett tankönyvliciten olyan feltételeket szabott a minisztérium, melyek elrettenthetik a magyar kiadókat, minden könyvet le kellene fordítani románra, ám ennek többletköltségét nem vállalja a szaktárca és az amúgy is igen szűkre szabott pénzügyi keret, no meg az idő hiánya lehetetlen helyzetbe hozza a vállalkozó tankönyvírókat, kiadókat. Hiába a magyar államtitkár (évek óta, nemcsak most, az újabb kormányra lépés után), mint oly sokszor, most is legfeljebb a tűzoltásra vállalkozik, utólag próbálja elsimítani az igazságtalanságot, és ígérget, hogy minden megoldódik. Tette ezt már többször, kevés sikerrel. Sok éve életbe lépett az oktatási törvény, ám mai napig nem oldódott meg, hogy a magyar gyermekeket alternatív módszerek, tanterv szerint tanítsák az állam nyelvére, az RMDSZ-es Király András ezt legfeljebb a két év múlva esedékes tanévben látja lehetségesnek, akkor is csak a kezdő osztályok számára.
Válságban, nagyon mély szinten a román oktatási rendszer, és a szakemberek sorra kongatják a vészharangokat, hogy ezen belül a magyar még gyengébben teljesít, ezt mutatják az eredmények. Kiderült az is, még a törvény adta lehetőségekkel sem éltek oktatáspolitikusaink, nem alakítottak ki háttérintézményeket, nem dolgoztak ki stratégiát, még azt sem próbálták elérni, hogy a nagy európai Pisa-felmérésben külön elemezzék a magyar iskolák, diákok teljesítményét, pedig erre ily nagy létszámú kisebbség esetében lehetőség lett volna, ha van, ki megfogalmazza az igényt. Nem volt, úgy tűnik, senki nem ismeri fel az oktatás jelentőségét, hogy nem elegendő jogszabályba iktatni soha meg nem valósuló tételeket, többre van szükség, mert szaporodik az áldozati nemzedékek sora, és lassan már nemcsak egyetemre, de középiskolába is Magyar­országra készülnek a tehetségesebb gyermekek. S nem nehéz kitalálni, közülük hányan térnek majd haza.
Hiába hát ama mondás, miszerint kisebbségi létbe szorulva a tudás lehet a legnagyobb hatalmunk, ha az iskolapadokat koptató ifjú nemzedék azt látja, hogy a döntéshozó helyzetbe került vezetők számára az oktatás sokadrangú kérdés, majd negyedszázad alatt sem sikerült olyan szakértőcsoportokat kialakítani, melyek a helyzet javításáért tudnának, akarnának tenni, s ha mégis születik egy-egy tudományos dokumentum, a politikum érdektelensége miatt eltűnik a süllyesztőben. Amíg szolgalelkű pártkatonák kerülnek döntő pozíciókba, és a pályán kívülre rekedt valós szakértők hangját senki nem hallja, amíg nem ismerik fel a magyar vezetők e kérdés valós súlyát, addig csúszunk lefelé a lejtőn, gyorsabban, mint a román tanügyi rendszer egésze. Nagy árat fizetünk majd érte, amikor újabb évek múltán kiderül: eltűnőben az erdélyi magyar szürkeállomány, nincs már, ki értéket, jövőt teremtsen. Kormányon vagy azon kívül ezt a vészes folyamatot kellene felismerni, megfordítani. Ha nem sikerül, minden egyéb értelmét veszíti.