Tégy a szexista reklámok ellen

Bubu

/ #122

2014-04-11 14:53

Hát erről ennyit, a téma lezárva!!!:
"Az Önszabályozó Reklám Testület Etikai Ad Hoc Bizottságának állásfoglalása:
A Bizottság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy a tárgyalt reklámok a Magyar Reklámetikai Kódex 4. Cikkely (5) és (12) bekezdéseit sértik.
Indokolás:
Az Önszabályozó Reklám Testület a panaszeljárás során a Bizottságba az eljárási rend szerinti független szakértők mellett tudományos szakértő véleményét is kikérte. A Bizottság megállapította, hogy a Reklámetikai Kódex szerint általában tilos a reklámban az erotika öncélú – a termék vagy szolgáltatás jellegével, tulajdonságával összefüggésben nem lévő – alkalmazása, ami adott esetben megvalósul.
A Bizottság megvizsgálta a reklámozó érveit, amely szerint a „food art” az élelmiszerek művészi módon történő elkészítése, vagy ábrázolása ismert trendet jelent. Különbséget kell tenni azonban a művészet és reklám között, ez utóbbiban a kép, a megjelenítés gazdasági célokat szolgál, így hatása más elbírálás alá esik. Nem vitatja, hogy az adott reklámban a fotó művészi, - csakúgy, mint sok más reklám esetében-, ám ez nem jelentheti azt, hogy a Kódex előírásait ez felülírhatja, vagy az adott reklámot elfogadhatóvá teszi.
A Bizottság nem csupán a fotót, hanem a reklám egészét, a képet és a szöveget együtt, továbbá a médiát is vizsgálta.
A Bizottság megállapítja, hogy a női - és általában az emberi test - reklámban, kizárólag a figyelemfelkeltés céljára alkalmazott erotikus – az üzenetnek a testiséget használó - fotója sérti az emberi méltóságot, mert a nőt tárgyként kezeli. A kép melletti szövegek „húskészítmény”, illetve a női test pácolására utaló képek kifejezetten sértők, lealacsonyítók a nő-hús párhuzam hangsúlyozásával.
A Bizottság álláspontja kialakításakor figyelembe vette, hogy a reklám közterületen jelenik meg, így válogatás nélkül jut el a kiskorú fogyasztókhoz is.
A Bizottság felhívja a reklámozót arra, hogy hasonló reklámgyakorlatot ne folytasson.
Budapest, 2014. április 9."