Tégy a szexista reklámok ellen
szerintem |
/ #722014-04-03 15:01Attól lesz tárgy valaki, ha egy másik emberhez képest tárgyként mutatják be egy szituációban, nem attól, hogy levetkőzik. A férfiak néha előszeretettel hitetik el magukkal, hogy a bájaikkal élni kívánó nők azt akarják, hogy kezeljék így őket, de ez az ő vágyuk, nem a nő próbálja ezt közvetíteni. Ő talán csak jól akar kinézni. A férfi viszont ráerőltetné a saját elképzeléseit. A pornó azért tárgyiasít, amiért a feminista pornó nem, és itt most szigorúan a szituációkra célzok. Sok hétköznapi pornóban a férfi fogja és használja a női testet, a film egyáltalán nem figyel arra, hogy a nőt emberként tüntesse fel, aki igényekkel állhatna elő és élvezhetné a dolgot. Esetleg azt próbálják imitálni, hogy élvezi, ahogyan a férfi azt tesz a testével, amit akar. Ez mondjuk ritkán szokott sikerülni is. :) A reklámban azért lett tárgy a nőből, mert az emberekhez, férfiakhoz képest feltrancsírozott mellű húsdarabként ábrázolták. A Femen, PETA, ribiséta vetkőzések során éppen azért nem lesz és azért nem vehetjük öntárgyiasításnak ezeket, mert az üzenetük, hogy valaki nőként is lehet fedetlen, ahogyan egy férfi, ez még nem jogosít fel senkit arra, hogy tárgyiasító szituációba vihesse, vagy így viszonyulhasson hozzá. A vita annyiból felesleges, hogy a férfiak nem szoktak megérteni egy alapvető dolgot ezzel az egésszel kapcsolatban: ahogy az építőmunkás eldöntheti, miért nem fedi el a testét, úgy a nők is. A férfi szerint egy kivillanó, fedetlen bokáról, közepes vagy nagy dekoltázsról, vagy miniszoknyás lábról ő döntheti el, az illető nőt jogában áll-e birtokolni "amit meglátok, az az enyém lehet, használhatom, figyelmen kívül hagyva az akaratát, emberi mivoltát" címén. Ezért hisznek minden meztelenkedést tárgyiasításnak, miközben egyenesen tagadják a tárgyiasítás létét. Mégis újra és újra felhozzák, hogy a ribisétán magukat tárgyiasítják a nők. Ha egy nő vagy férfi fedetlen, az nem más, mint az emberi test. Semmi mást nem kellene beleképzelni. Azt sem írom, hogy sajnos sok nő a divat miatt hord kivágott ruhát, mert ugyan miért kellene jobban takargatniuk magukat, mint a férfiaknak? A férfi számára talán adott egyfajta plusz jog, ami ahhoz vezet, hogy egy nőnemű embertársáról mindenféle neki tetsző dolgot képzeleghet, ha látja az emberi testét? Ez a képzelgés legtöbb esetben a férfiban rejlik. És pontosan ez vezet az említett reklámokhoz. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1853 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3055 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
836 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2076 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
472 Létrehozva: 2024-05-11
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
460 Létrehozva: 2024-05-04
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
354 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
337 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
278 Létrehozva: 2024-04-29
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
188 Létrehozva: 2024-04-11
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
143 Létrehozva: 2024-04-26
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5547 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06